Nyálkás és csúszik

Amíg csak egyetlen hörcsögöm volt egyszerre, vagy egyetlen tengerimalacom, nem tűnt fel, hogy mindegyik állatkának más a személyisége. Volt Gusztika, aki nagyon udvarias és illedelmes úriember volt, aztán Oszkár, aki visszahúzódó, magának való, de azért élénk hörcsög volt.

Aztán sok-sok év után jöttek a patkányok. Azt hiszem, ez volt az első olyan alkalom, amikor egyetlen fajból két példány is képviseltette magát a családba. Rögtön szembetűnő volt a két patkány közti viselkedésbeli különbség. Míg Melanzs minden húst és fehérjetartalmú ételt nagy elánnal elkapkodott Ánizs elől, addig Ánizs félénken és jóízűen rágcsálta a zöldségeket és magvakat. Melanzs mindig harcias, néha egészen erőszakos, de nagyon gyáva patkány, Ánizs az aki óvatosan mindent megvizsgál és érdeklődik. Sajnos ők már nem velünk laknak, de egyelőre még jó egészségnek örvendenek.

És ekkor jöttek a csigák… A két afrikai óriáscsiga, akiknek addig kevertem a nevüket, amíg Fanny és Alexander lett belőlük, de azóta teljesen a nevükhöz méltón viselkednek. Sokáig festegettem a házukat körömlakkal, hibajavítóval, hogy meg tudjam különböztetni őket, de egy idő után nem volt rá szükség. Megdöbbentő, de ezeknek a nyálkás salátapusztító egyedeknek is saját személyiségük van, pedig még gerincük sincs. Fanny sosem bújik el, mindig mindent felfal, érdeklődve szántja végig a terráriumot, hol la földön, hol a föld alatt, hol az üvegen, fejjel lefelé. Alexander viszont nagyon negatív, alig bújik elő. Tettem be nekik egy apró cserepet, amely nem az ő méretükben készült, gondoltam, majd mászkálnak rajta, mint valami akadályon keresztül. Erre most nézem, hogy Alexander harmadik napja nem akar kijönni belőle, de hogy miként mászott bele, az rejtély. De fürdeni mindketten nagyon szeretnek a langyos víz alatt. Szóval így tengetjük napjainkat.

Ömlesztés

Nagyon rég nem írtam, de ez ismét egy hajkitépős, rohangálós, soha rá nem érős december volt, egy sűrű karácsonnyal, Pink Floyd-kazettás szilveszteri bulival és idegtépő vizsgaidőszakkal.

Miután elolvastam a Bioszférát, kaptam ajándékba egy kisebb rakás könyvet, egy pillangós fémkönyvjelzőt, és egyéb csodaszép dolgokat. Lenyomtunk egy tepsi zserbót, megettünk családilag négy bejglit (volt ám szilvalekváros és csokoládépudingos is), elfogyasztottunk két nagy tál halászlét és úgy általában véve mindent felfaltunk.

Szilveszterre visszajöttem Szegedre Tamással, miután túléltem a kétszeres családi ebédet és egy sikertelen állatrendszertan vizsgát, ahol a két húzott tételből az egyik a kedvencem volt. Ráadásul épp a tizenhármas. Ennek a vizsgának január közepén még egyszer nekifutottam, a negyvenakárhány vizsgázó közül én mentem be utolsóként. Illetve hát jöttek még utánam, de ők csak kikapkodták a két tételcsomóból a két kártyát és ránézésre meg tudták mondani, hogy ez nekik nem fog menni és eloldalogtak.

Mindezen érdekfeszítő események közben persze pihenésképpen megnéztem a Dexter négy évadját, és most hörögve várom a szeptemberben kezdődő ötödik évadot. Hogy enyhítsem valahogy ezt, megnéztem a Voyager hét évadját, amelyet eddig egybefüggően még nem láttam, valamint az X-Aktákból is csemegéztem.

Hogy mégse örüljek annyira, volt még néhány köröm egy olyan tantárgy vizsgájából, amelyet négy tanszék hozott össze, de még egy ilyen szedett-vedett, otrombán összerakott tantervet én még nem láttam. Az egyik kérdésnél még hülyének néznek, a másiknál pedig értelmetlen dolgokat kérdeznek egy nehéz anyagrészből. Ma délben írtam belőle egy vizsgát, aminek eredménye majd eldönti, hogy a félévem utolsó vizsgája volt-e, vagy szeptemberig bezárólag az utolsó.

Hogy valami vidámat is írjak: végre neki tudok kezdeni Wilson Pörgésének és Slonczewski egyik könyvének, amelyeket karácsony táján gyűjtöttem be.

Valamint végre tudok tisztességesen foglalkozni a patkánykákkal, és a két csigámmal, amelyeket még az ősszel szereztem be. Ők afrikai óriás achátcsigák, a szárazföldiek közül a legnagyobbak (állatrendszertanból elég sok információt megtudtam róluk). Korábban az Euler és Gauss nevekre hallgattak, csak aztán lekopott róluk a pötty, ami a megkülönböztetésükre szolgált, úgyhogy most egy repedés alapján különítem el őket, ugyanis újjászülettek Fanny és Alexander néven.

Korábban azt is írtam, hogy készítek egy Star Trekes kommunikátort, de igencsak kedvező áron végül vettem egyet az eBay-en, úgyhogy ha valaki csak ennyit tud az életemről, azt gondolhatná, hogy dúskálok a jóféle dolgokban.

Nyüstölöm a vizsgákat

Az elmúlt napokban hol megdöbbentem Jacko halálán, hol kémiát tanultam, hol örültem az állatszervezettan jegyemnek, mindezt folyamatosan felváltva, hogy azért egyik tevékenységet se unjam meg. Aztán időközben észre sem vettem, hogy két komment is várakozik moderációra, de most engedélyeztem mindkettőt.

Mondanám, hogy időben végzek a vizsgáimmal, de nem. Az utolsó napon még utóvizsgázom két tárgyból. Egyből pedig feladtam a harcot erre a félévre. Nincs jó kedvem, nincs semmihez hangulatom, se az íráshoz, se a tanuláshoz, se az evéshez, se a társasági élethez, semmihez.

A patkányok itt maradnak az Alföldön a nyárra, én pedig pénteken hazautazom, függetlenül a vizsgáim eredményétől. Bár az egyikre van tippem, hogy milyen lesz, és nem a nemtudásom miatt. Egyébként szép nagyok lettek már a fiúk, igazi kétfős patkányhadsereg. Jó étvágyuk van, mindent megesznek, nápolyitól elkezdve a száraz kolbászcsücskön keresztül a kenyérvégig mindent. Kicsi nekik a ketrec, de nincs hely és pénz se nagyobbra.

Ami meg Jackot illeti, a hírportálokon sok kommentárt olvastam másoktól, és bár saját maga jrult hozzá a szervezete tönkretételéhez, mégis egyetértek azzal, aki azt írta valamelyik híroldalhoz, hogy az emberiség ismét kinyírt egy csodát, gratulálok!

Tevékeny csütörtök

Elkezdődött a szorgalmi időszak. Kevés órám van, de nem baj, mert több idő jut így a labormunkára. Habár tegnap is benéztem, de éppen más ügyködött bent, úgyhogy eljöttem.
Mivel Tamás tegnap ágynak dőlt, most itthon vagyunk, innen írok. Tegnap még benéztem az egyik órájára, amely történetesen a fájdalomról szólt, és már magam is elvégeztem egyszer, de mivel élvezetes és előző félév bennem jártam be, gondoltam, ennyivel magamnak is tartozom, nemhogy a tanárnak. Velem volt Betti is, illedelmesen végigkacarásztuk az órát.
Egyébként izgalmasan telik majd a mai nap, mert benézek terveim szerint a körúti antikváriumba, aztán vennem kell a patkányoknak magkeveréket, meg tejet a kávéhoz.
Apropó, patkányok meg tej. Egy szaktárs leányzó mesélte, hogy milyen jó is volt az, amikor rohadt tejben úsztatták a patkányokat egy gyakorlaton, mert olyan büdös volt, hogy már mindegy volt, úszik-e a patkány vagy belefullad, csak minél gyorsabban csinálja.
Ánizs és Melanzs nem valami tevékeny banda, mármint úgy értve, hogy rohangálnak, kröccögnek a fogukkal a vállamon, feltörik ügyesen a mogyorót, de ez a napi rutinhoz tartozik. Szép nagyok, Melanzsot a múltkor még otthon lemértem, majdnem dekára pontosan fél kiló, elérték végleges testsúlyukat. A szőrük szép, fogaik egészséges narancssárgák, fülük ép (nem is értem), sokat verekednek, ahogy azt fiúpatkánykákhoz illik, szóval az ő életük is izgalmasan telik.
Egyébként reggel kiganéztam Leopold akváriumát, letakarítottam a buborékoló szerkentyűről egy tonnányi vaskos nyálkát, algát és halkakit. Úgyhogy most boldogan úszkál és valószínűleg azt sem vette észre, hogy mi történt.

Kétezer-nyolc

Az idei évet összegezni kell, bár eddig nem minden évben tettem.

Januárban sokat fűtöttünk, kevés hó esett, nem volt az igazi a hangulat. Ellenben az első vizsgaidőszakom januári fele zajlott, sok vizsgával, kevés átjutással, de születtek jó jegyek is, bár ösztöndíjat nem kaptam.
Februárban kicsi több hó volt, elkezdődött egy újabb félév. Csatlakoztam a K+F csoporthoz, amelynek azóta is tagja vagyok, bár az utóbbi hetekben inkább inaktív, mintsem tevékeny tagja. Ez nagy öröm volt nekem, mert apró része lehettem egy újabb társaságnak, és így legalább nem éreztem magam olyan haszontalannak, amiért sok tárgyat nem vehettem fel a bukások miatt.
Márciusban jött talán a legtöbb hó és fagy, igazi téli hangulat volt, amelynek karácsonykor kellett volna megtörténnie, de nem lehet minden tökéletes. A tavaszi szünet is ekkor zajlott emlékeim szerint. Valamikor ekkortájt barátkoztam össze jobban Bettivel és nagyon örültem, hogy végre akad valaki, aki hasonló érdeklődésű, mint én, hasonló gondolatokkal és problémákkal.
Áprilisban kicsit kitavaszodott, a fák boldogan rügyeztek, megünnepeltük a negyedikét. Elhatároztam, hogy nekem márpedig kell patkány. Sok patkányos oldalt végigböngésztem, Lamia szólt nekem, hogy készülőben van egy patkányos fórum (ami ekkorra már rég készen volt), amelynek azóta is rendszeres látogatója vagyok.
Májusban Pongrác nap környékén lefagytak a gyümölcsfák, tönkrementek az ígéretesen növő gyümölcsök, rügyek, hajtások. Szinte tervszerűen, ahogy azt illik. Születésnapot ünnepeltünk, betöltöttem én is elsején a tizenkilenc és feledik évemet, és kezdetét vette a Nagy Féléves Sápítozás, amelynek lényege a sírógörcsöm annak hallatán, hogy húsz éves leszek októberben. Megszülettek a patkányaim.
Júniusban vizsgáztam, majd megdöglöttünk a hirtelen beköszöntött kánikulától. Kicsit hiányoltuk a tavaszi finom virágillatot, de örültem, hogy elmarad az allergiás időszakom. Hát nem maradt el.
Júliusban túléltem egy öt napos terepgyakorlatot, naponta öt liter vizet ittunk, a felét fagyasztva. Megismertem a Milánt. A Milán jelenség. Kézhez kaptam két apró patkányfiút, Ánizst és Melanzsot. A terepgyakorlat után összecuccoltam és rohantam Sátoraljaújhelyre Tolkien táborba. Elmosta az eső az egészet, utáltam, hogy nem vagyok hasznos tagja a harcos rendnek, de legalább az egész országon át cipelhettem egy oltári nagy pajzsot és az íjamat. Két nyílvesszőm tönkrement a táborban. Végig esett az eső az első két nap kivételével. Meg tudtam volna fojtani azokat, akik cucujéztak, de végül átázott zubbonyban és szandálban rohangáltam fel-alá, mígnem egy pókmentes faházat találtam. Az is nagy kaland volt. De legalább láttam hullócsillagot és Suhival aludtunk a szabad ég alatt is kétszer. Meg rágcsáltunk szegfűszeget a szúnyogok éjjeli támadása ellen. Aztán a névnapomat is megünnepeltük szerényen.
Augusztusban otthon töltöttem néhány hetet, kipihentem magam, próbáltam megemészteni a tábori eseményeket, majd visszamentem Szegedre a kurzusfelvételek miatt. Vártam nagyon a szeptembert, vártam a gyakorlatokat, vártam, hogy visszamehessek a nagyelőadóba.
Szeptemberben felvettem néhány tantárgyat és rájöttem, hogy gyakorlatilag nincsen másodéves tárgyam, csak a kötelező szakirányosok. Emiatt rosszkedvűen vészeltem át a szeptembert, de örültem, hogy tanulhatok latint és újra teniszezhetek. Ugyanolyan meleg volt egész hónapban, mint júliusban.
Októberben kiderült, hogy a teniszt felvevő diáktársak közül csak én nem vagyok kezdő, így leadtam és felvettem a lövészetet. A hónap végén hazamentem, megünnepeltük a nagy családi születésnapokat, betöltöttem a huszadik életévemet is (vonakodva bár, de betöltöttem). Lecseréltük Wilsonon a kormányt, kapott piros kormányszalagot is.
Novemberben már be kellett néhányszor fűteni, mert olyan hidegfrontok érkeztek, amelyek egy másfél hetes örvendezésre adtak okot. Azt gondoltuk, no végre tél lesz, igazi hideg tél. Semmi perc alatt szertefoszlott, és megint pulóverben járkáltunk. Eljutottam az SF Találkozóra és nagyon boldog voltam, hogy sok érdekes emberrel megismerkedhettem. Elhoztam sok szép könyvet, amelyek olvasása még folyamatban van. Nyertem egy ösztöndíjat, kaptam pénzt, örültem neki és gondosan beoszto(tta)m az elkövetkezendő hónapokra.
Decemberben megünnepeltük a negyedik évfordulónkat és az ötödik szilveszterünket fogjuk együtt tölteni. Csináltattam egy tetoválást a jobb lapockámra, amely azóta szépen begyógyult. A karácsonyi előkészületek kapkodással és vizsgázással teltek. De volt időm elolvasni a Nappali Őrséget. Idén is arról szólt az ünnep, hogy ki tud több kaját felzabálni egységnyi idő alatt, és annyi ajándékot kaptam, hogy elveszett az igazi lényege a karácsonynak. Sajnos nehéz megértetnem sokakkal, hogy ez nem arról szól, hogy látok valamit az ajándék mellé, meg még valamit, meg még valamit és mindet megveszem, mert ez rettentő unszimpatikus. Dehát nem vagyunk egyformák.

Mit várok a kétezer-kilences évtől? Kevesebb hátramaradó vizsgát, havat, felhőket (csak hogy ne hűljön ki a város, mint a tiszta éjszakákon) , sok gyakorlatot, jó jegyeket, eredményes labormunkát, több türelmet, nyáron maximum harminckét fokot, sok biciklizést, érdekes könyvélményeket és kevesebb fejfájást.

Utazás előtt

Reggel percre pontosan ugyanakkor ébredtem, mint a héten bármikor és ennek most nagyon örültem, mert volt időm mindenfélét tenni-venni itthon, mielőtt még átmentem volna Artemiszékhez. Felkaptam Ánizst, bedugtam a kabátomba, úgyhogy odafelé végig a bal mellemen utazott, nagyon jól érezte magát, habár az utolsó előtti megállóknál már nagyon ficánkolt, de nem akartam az utasok előtt kivenni. Mikor kiértünk az alagútból, hagytam kimászni a vállamra, és végig beszéltem hozzá, amíg a házhoz nem értünk. Artemisz kedves volt, megkínált egy tál nagyon finom borsólevessel, három pici szelet répatortával és gitározott, amíg meséltem neki mindenféléről. Aztán Szürke is hazaért egy idő után, beszámolt az élményeiről, majd öt óra tájékán eljöttem, mert ők is készültek valahova még az este folyamán.

Nagyon jól sikerült patkánytalálkozónak is lehetne mondani a mai napot. Találkoztam Ánizs öt féltestvérével és megcsodáltam a patkányformájú patkányokat. Majd rádöbbentem, hogy az enyémek csenevészek és soványak, pedig pont amiatt aggódtunk, hogy kövérek.

Ideje lenne pakolnom, hogy utána nyugodt szívvel ülhessek vissza X-Aktákat nézni. És reggel mehetek is Szegedre.

Patkányfürdetés

Reggelizés után úgy gondoltam, hogy megérdemelnek a fiúk is egy kis párizsit, mellé egy kis salátával. Természetesen a párizsit egy az egybe’ beszippantották, a salátát pedig megbökdösték finnyogva és várták a többi húst. No, hát gondoltam, még mit nem, mozogni! Nyakamba kaptam őket, bemásztak a kapucnimba és ott töltöttek egy jó másfél órát, amikor úgy döntöttem, hogy elég rég úszkáltak, bedobtam a kádba őket, megengedtem a jó kézmeleg vizet és egy kis sírás után rájöttek, hogy nem annyira rossz az, ha lehet úszkálni a meleg vízben, nem fázik a tappancs sem. Aztán persze megint jött a sírás, hogy ki akarnak mostmár jönni. Melanzsot kikaptam, hagytam kicsorogni belőle a fél liter vizet, amit a bundája szívott be és megtöröltem egy szép nagy kék törölközővel. Nagyon hősiesen tűrte, egy morgás sem hagyta el a száját, megmutatta, hogy tud ő tökös legény is lenni, úgyhogy visszatettem a ketrecbe és külön örültem, hogy nem szívott fel vizet az orrába, nem kezdett el prüszkölni és így nempattant meg ér az orrában, mint eddig minden fürdésnél. Visszamentem Ánizsért, szegénykém olyan csoffadt volt, ahogy bánatosan kapaszkodott a zuhanyrózsába, de kivettem, belőle csak néhány deci víz folyt ki, megtöröltem, de még a művelet közepén fogta magát és ugrott egy cirka három métereset. Teáscsészealj méretűek lettek a szemeim, utánarohantam, nevelve rámordultam határozottan, hogy ‘nem!’, majd nyugtató szavakkal gügyögtem a nevét (ugye a Dzsungel könyvében is csak addig tart a dorgálás, amíg be nem látja a dorgált, hogy rosszat tett, megérdemelte, de soha többet nem említik, mert már megbűnhődött érte), de mint az őrült, ki letépte láncát… Rohant, én rohantam utána. Ha anyám látta volna, akkor se hitte volna el, így méginkább nem fogja elhinni, pedig a patkányról szokták mondani, hogy ‘mint patkány a menekülő hajóról…’. Végül megfogtam, csakazértis megtöröltem, visszatettem a ketrecbe Melanzs mellé, akin meg látom, hogy tiszta vér a feje. Mondtam neki, hogy elég rossz döntés volt az orrán át beszipogni a vizet, de csak nézett rám és kente, maszatolta a vért a bundáján. Aztán láttam, hogy semmi baja, sőt, észre sem vette, hogy bajnak kéne lennie, úgyhogy kitakarítottam a kádat, kezet mostam és most várom, hogy megszáradjanak.
Addig nézek egy kis X-Aktákat… Szerintem szörnyű vagyok.

A radiátorpatkány szabadulása

A sikertörténet. Az egész délutánt azzal töltöttük, hogy óránként benéztünk a szobába, nyakamban végig ott ült Ánizs, és vártuk, hogy Melanzs kijön. Az ám, de megmozdulni se volt hajlandó, nemhogy kijönni! Szóval csendben vártam, ültem mellette pisszenés nélkül, hátha nem veszi észre, hogy ott vagyok, de mintha a radiátorral együtt öntötték volna ki, nem mozdult meg. Hatkor felhívott Vlad, hogy mi a helyzet, mondtam neki a fejleményeket, vagyis a nagy semmit, úgyhogy fél órán belül itt volt Holnejjel, a csemetéjükkel és Szerafinával. Szerafina egy végtelenül kedves vadpatkány, egy kis tündér. A kislány nem kevésbé. De aztán betuszkoltam mindenkit a szobába és elkezdték kiimádkozni azt a makacs és undok jószágot, én csak álltam a háttérben, nem akartam belepiszmogni a munkába. Elég hamar, húsz-harminc perc után egyszercsak láttam Melanzs fejét kibukkanni a radiátor mögül és poros pofával nézett rám Holnej kezéből. Hát, majdnem ledaráltam mérgemben, hogy a város másik feléről kellett elrángatnom embereket emiatt, de végül nem tettem, örültem, hogy szegény kint van és a ketrecben ehet-ihat. Ánizs ugrált rajta egy keveset, Vladék pedig elmesélték Szerafina és Beni (egy gambiai óriáspatkány) történetét anyunak és nekem. anyu elcsodálkozott mindkettejükön, az egyik milyen pici, a másik milyen nagy, aztán elköszöntek és most kipihenjük a fáradalmakat. Elvégre felsepertük ruhánkkal a padlót is…

Patkányvadászat

Tegnap késő délután a schnauzer bekergette Melanzsot a radiátor mögé és azóta bolondokháza van itthon. Ugyebár a kutya elvágta magát nálam, mert eddig is sok dolog volt már a kontóján, de ezután már végképp. Szóval énvelem ne barátkozzon. Kicsi patkányom meg össze-vissza rohangált a radiátor mögött, néha beszorult alá, néha kikukucskált, de kiszedni azt nem lehetett. Hajnali egyig könyörögtünk neki finom falatokkal, seprűvel, bevetettünk olyan taktikákat, amelyeket az elit katonai egyesületek sem alkalmaznak, de Melanzs hajthatatlan maradt. Éjszakára bent hagytam neki egy almaszeletet sajttal, hátha megszomjazik, mert akkor már órák óta nem evett és nem ivott. Ma reggel fél kilenckor benéztem, de még mindig ugyanott ült, a sajt eltűnt, az alma érintetlen maradt.
Most meg már egy óra megint eltelt, az elmúlt negyven percet azzal töltöttem, hoyg a lelkére beszéltem, gügyögtem neki, de nem nyugodott meg. Visított és morgott, odakapott, nem hat rá semmi. Kilógott a farka vége, hát megfogtam és elkezdtem finoman húzni a kijárat felé, de alig értem csak hozzá, már elkezdett cirkuszolni, nagyon ki lehet borulva. Úgy hagytam ott, hogy a közelében sem voltam, de még nyöszörgött és csattogtatta a fogát. Ezt a patkányok két esetben teszik: halálfélelemben vagy ha nagyon jól érzik magukat. Hát egy biztos, most nem érezte túl jól magát.
Most visszamegyek hozzá és nem tudom, mit csinálok. Talán felhívjuk az állatmentőket.

RatMania

Kalandoztam egyet ma a városban. Ott kezdődött, hogy mikor hazabumliztam a patkányokkal, akkor itthon vettem észre, hogy bizony itt nem mindennapos kellék a szárított magvakból álló gyűjtemény. Úgyhogy a patkányok legnagyobb örömére megtömtem őket mindenféle finomsággal, amelyet amúgy csak finom falatként kapnak, úgy mint sajt, egész főtt tojás, párizsikarikák, és egy kis marék száraztáp a kutyától lopva. Hát nem a legegészségesebb étek egy norvég patkánynak, az biztos. De mindenesetre ma ebéd után felkerekedtem és a város másik végére másztam el, hogy találkozhassam Vladdal és némi patkányeleséggel. A FishMania Horgászüzlet egy szépen felszerelt, igényes bolt, egy külön patkányoknak kialakított sarokkal. Itt van néhány szép nagy ketrec, természetesen Vlad patkányaival, és rengeteg finomság, vitamin, létra, kuckó, hám és szállítóketrec, meg még amitnem vettem észre. Le is kaptam a polcról egy piros hámot, amíg Vlad otthonról az üzletbe sietett, és hozzácsaptam egy adag patkánykajához. Végül több órán át beszélgettünk, észre se vettem, hogy milyen iramban múlik az idő, egyszercsak beesteledett. Kaptam finom forró kávét is, meg egy plüsspatkányt ajándékba, aminek nagyon örültem, kifejezetten patkányszerű. Itthon pedig a patkányokra próbáltam a hámot, de módszeresen lehúzták magukról, hiába mondtam nekik, hogy fiúk, ez márpedig egy klassz dolog, de nem hittek nekem. Egyébként Vlad nagyon kedves volt és elvitt egy darabon kocsival, hogy már csak metróznom kelljen, ne szálljak át kétszer is. Visszafelé azért volt egy kis kalandom, a szokásos megállóban álló buszra felszálltam, elindult, de az ellenkező irányba, ugyanis mint kiderült, villamospótló… Visszagyalogoltam, vesztettem húsz értékes percet kis életemből, és megkerestem az új ideiglenes megállót, kisvártatva jött is a helyes busz, úgyhoyg végre valahára hazaértem.

Patkánykergetés

Reggel átmentem a patkányokhoz, hogy adjak nekik a tegnap főzött almás-borsós-répás-zöldbabos-kukoricás salátából, mikor láttam, hogy nem zártam vissza tegnap délután a ketrec ajtaját. És természetesen csak Ánizs ücsörgött kajára várva a ketrec közepén, Melanzsnak nyoma sem volt. Szerencsére a múltkor láttam, hogy megtetszett neki az ágy mögötti rés és rögtön elhúztam, hogy megnézzem, ott van-e. Hát ott aztán minden volt. A régi piros takaró maradványai, amelyet még beköltözésünkkor találtunk, rengeteg szárított kukorica, széna, meg egy kilógó patkányfarok az ágy alól. Leadtam a vészjelzést, de arra nem gondoltam, hogy mint akit puskából lőttek ki, úgy fog ötvenfelé rohanni egy darab patkány. Márpedig ezt tette, úgyhogy megvártam, míg megáll, felvettem és visszatettem a ketrecbe. Ott meg csak ült, kábán, de nagy szemekkel, és még a párizsira se reagált, úgyhogy inkább békén hagytam, hadd pihenjen. Betettem nekik egy újabb adagot a salátából, ami ezennel el is fogyott.

Űrpatkányok

Egy régebbi bejegyzésem átemelve:

‘A patkányos fórumon feltűnt egy új név és bemutatta “űrjáró csatornapatkányait”, akik a Data, Worf és Jean-Luc nevekre hallgatnak, azaz a Star Trek szereplőinek neveit viselik. Némi jellemvonás leírása után rájöttem, hogy tényleg stimmelnek a nevek és jó választás volt, valamint ezen felbuzdulva elgondolkodtam, hogy Melanzs és Ánizs vajon ki lenne a Star Trekből. Ez biztosan fanatikus gondolat, de jó humorforrás volt végiggondolni.
Melanzsnak egy olyan karaktert kellett keresnem, aki megfontolt, óvatos és lassú, de néha azért mégis mohó, érdekes szokásai vannak, vagy inkább meghökkentők. Ez Odo volt, a kilencedik űrállomás biztonsági főnöke, aki egy teljesen más kultúrából került át más kultúrába.
Ánizs viszont kapkodó, mindent ő akar először csinálni, és gyorsabban, mint bárki más, nem tűr ellentmondást és nem hajlandó elfogadni, ha nem ő tudja a legjobban. Na hát ez volt Wesley Crusher.
Valószínűleg aki végignézte a The Next Generationt, annak a mimikai izmai most kicsit rángatóznak, ezt biztosra veszem.’

Ezt másfél hónapja írtam, azóta fél évesek lettek a patkányok, azaz elértek életük egynegyedéhez. Sajnos nem élnek sokáig, de a szokásaik megmaradtak. Etológia ez kérem. (És én nem értek hozzá.)

Valami mindig történik

Eddig nem is volt olyan lapos ez a nap. Reggel napsütésre keltünk, meg harangszóra - velünk szemben egy templom áll. Fogtam a patkányketrec tetejét, leemeltem és amíg a kíváncsi szőrgombócok összepiszkították a szobát és elbújtak lehetetlen helyekre, addig én kimostam gyötredelmes munkával a tálcát. Ami rózsaszín, csak hogy tetézze a bajt. Lekapargattam a csodásan odaszáradt macskaalom halmokat, majd az egészet a kádból is ki kellett mosnom az elázott szénával együtt. Aztán ki kellett édesgetnem valahogy a patkányokat az ágy alól, amíg száradt a tálca az általam agyagszakkörön készített tálkával együtt. Ki gondolná, hogy ezek az amúgy valóban intelligens állatok a tányérjukba is beleszarnak? Habár módszeresen kipakolják a magokat és a gyümölcsöt belőle, szóval lehet, hogy ők bosszankodnak, amiért nem sikerült megértetniük velem, hogy az az ő vécéjük és ne rakodjam bele az ételt. Nos, miután kikapartam őket az ágy alól, megfürdettem őket, ők pedig hangot adtak tiltakozásuknak valami éktelen patkánysivítással és -morgással. Bár inkább csak morogtak mély, érdes hangon. A kádból két illatos, tiszta kisállat került ki. Nem mintha amúgy nem tisztálkodnának, mert rettentően kényesek erre. Meg is sértődhetnék akár: ha sokat simogatom őket, visszaeresztve a ketrecbe azonnal elkezdenek mosakodni, hogy leszedjék a kezem után maradt szagot.

A mai események sorához még hozzácsaphatjuk, hogy a patkányok tisztába tétele előtt még hajat is mostam, ami nem volt ugyan egy nagy művelet, tekintve, hogy körülbelül hat-nyolc centis hajam van, de az legalább sűrű; aztán lehasaltam megágyazatlan ágyunkba A Stitch in Time-ot olvasni; valamint mikor ijedten észleltük, hogy nincs itthon ebédnek való, elbicikliztünk a közeli áruházba és vettünk két nagy zacskó tésztát, tömlős sajtot, tejfölt, meg ilyen hasznos dolgokat. Itthon, kerékpár-lelakatolás előtt a szerszámokat levonszoltuk a második emeletről és minden létező csavart meghúztunk a bicikliken - mindenki a sajátján -, majd maszatosan és olajosan feljöttünk az udvarról.