Nemzetközi TörölközőNap

Mivel ma ilyen szép napsütésre ébredtünk - a redőny utca felőli oldalán biztos az volt, bent kevésbé - elhoztam magammal a könyvtárba a rájámat és a zöld törölközőmet, amelybe belehímeztem az élet és a világmindenség értelmét, a 42-őt. Páran megcsodálták, amíg a táskámon fityegett, a könyvtárban többen felsikoltottak, hogy “jaj! otthon felejtettem!”, de az enyémen kívül más törölközővel nem találkoztam a könyvtárba vezető úton.

A TowelDay, azaz a Törölköző Nap hét év alatt elég jelentős eseménnyé fejlődött, elsősorban külföldön. Ahogy az ismeretes SF körökben, ebben a hónapban hunyt el immáron nyolc éve Douglas N. Adams, a Galaxis Útikalauz írója. Ez a könyv a világ egyetlen ötrészes trilógiája, kellően beteg humorral megáldva.

Az eseményről sok honlapot kreáltak (1, 2, 3, 4, 5), és jellemző rá, hogy ott emlékezel meg róla, ahol szeretnél. Amerre jársz, a törölköző felhívja a figyelmet arra, hogy részt veszel az eseményben, és ha összeakadsz egy másik törölközőssel, mindketten tudni fogjátok a másikról, hogy hasonló célból fityeg a törölköző az oldalatokon. Hacsak nem a frissen megnyílt strandokról jössz éppen hazafelé.

“Törülköző: A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá. Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni. Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már: Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törülközője! (Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)”

Boldog Törölközőnapot mindenkinek!

Régmúlt

“Undorító, hogy végül mind felnövünk és feladjuk a küzdelmet, ami addig olyan sokat jelentett nekünk. Bár nem volt értelme, de hősnek gondoltuk azt, aki leszart másokat és filozofálva, idegen szavakat tűzdelve mondanivalójába adta elő gondolatait. Igazi hősnek. Ültünk törökülésben a teázó padlóján, kezünkben forró csésze tea, és csillogó szemekkel néztünk körbe azoknak az embereknek a tekintetével, akik mindenről tudják, miért került megemlítésre.

Aztán beállunk mi is a sorba, betagozódunk a társadalomba és kritikákat írunk másokról, akiket nem akartunk felnőni látni. Akikről azt gondoltuk, örökre megmarad olyannak, amilyen volt. Lázadó, de a mi szemünkben avatott hős. Szavakkal a rendszer ellen. Óriási gondolat…

Tinédzserként minden letisztultnak tűnt, mi magunk akartuk a káoszt, mi magunk teremtettük a gondokat magunknak, hogy ugrálhassunk rajta. És tapostuk kegyetlenül, amíg csak mozgott. Aztán, mikor már jól kiszórakoztuk magunkat, kipirult arccal, diadalmas mosollyal ábrázatunkon tovalibbentünk az éjben, és vártuk a következő káoszt. Mi voltunk azok, akik a Margitszigeten olyan nagy hősöknek képzeltük magunkat, papírszárnyakkal a hátunkon, miközben vattacukrot ettünk és hülyeségeket beszéltünk.

Nem volt könnyű megállni néha, hogy ne érezzem magam okosabbnak másoknál. Nem volt már hova okosabbnak lenni. Olyan rálátásunk volt a dolgokra, amilyenről nem is álmodhattunk volna, mégis végtelenül természetesnek és egyszerűnek tetszett. Egy-egy elejtett szó a politikáról a nosztalgia jegyében… Egy-egy szóalkotás, csakúgy, lázadozva magunk ellen. Perzsa levelekkel való dobálózás és vaníliaszag a temetőben.

Sosem mondta ki senki, hogy ennek nem így kéne lennie, hogy nekünk is a homokozóban kéne játszani ahelyett, hogy eszmékről társalgunk a gimnáziumi bizonyítványunkkal a kezünkben, mikor még oly távolinak tűnt az érettségi.

Aztán szétszéledt a ‘holdudvar’, megöltük a Shai-huludot, bezártak a teázók kapui előttünk, mert már mi sem voltunk a régi formában. Nyikorogtunk, puffogtunk, nem tetszettünk egymásnak. Persze, hogy vége volt. Természetes volt, hogy végre hátat fordítunk egymásnak, gyermekded játékokat keresünk és végre megtanulunk játszani és a társadalommal együtt élni, mert mi sem egyszerűbb. Felvételiztünk az egyetemre, dolgozni kezdtünk. Ismerőseink nagyrészt az átlagból kerültek ki és ez így volt jó.

Minden visszatérhetett a normális kerékvágásba.”

Kilenc szó, amit a scifinek köszönhetünk

Természetesen Asimov robotikája nem hiányozhat egy ilyen cikkből, bár szerintem nem csak szavakat, de ötleteket is bőven köszönhetünk a fantáziadús íróknak.
Olyan találmányokkal bravúroztak műveikben, amelyekről álmodni sem mertünk, manapság pedig kísérletet teszünk a hasonló elv alapján működő gépekre.

“Annak idején fantazmagóriákként indultak, de több, mint fél évszázad elteltével is használjuk Isaac Asimov, Jack Williamson, Jack Binder, E. E. Smith, Dave Gerrold vagy épp James Blish nyelvújításait.”

Itt a teljes cikk.
(Valamiért a kommentekre ugrik betöltés után, de feljebb lehet lapozni.)

Az ötödik év margójára

Percre pontosan ötödik éve írok internetes formában naplót, ez szám szerint a harmadik (kisebb csúsztatásokkal) változat, és úgy néz ki, hogy a végleges is. Párhuzamosan vezettem verses, prózás, képes blogokat, de aztán rövid időn belül elkopott a másodblog iránti lelkesedésem. A fényképeimet egy orosz fotóalbumban tárolom egy ideje, a verseimet pedig a laptopomon, vagy antológiákban. Prózát mostanában nemigen írok, csak kifejezett kérésre. Majd eljön megint a prózaírós korszakom megint, ha nem siettetem.

Naplót régebb óta vezetek, időnként mostanában is előkerül a szép, nagyalakú, vastag lapos füzet, amelybe töltőtollal írok, de mi lenne kényelmesebb annál, minthogy megjelenik egy gondolat, és mire megfogalmazom magamban, már le is gépeltem?

Ennek örömére ide is teszek egy idézetet, amelynek semmi, de semmi köze nincs a naplóvezetéshez, de olyan szép és ami nekem a legfontosabb, hogy értem, mit jelent.

“Утихает светлый ветер,
Наступает серый вечер.”

1905. augusztus 21.
Александр Блок

New Year’s Evil

The Champagne corks sent popping over continent and nation;
When fireworks slash the sky with trails that glitter as a bistoury.
On clocks hands join at Midnight in time-honoured celebration,
That another year lies rotting on the compost-heap of history.

Evil’s dawning.

Martin Walkyier

Elhunyt Forrest J. Ackerman

A tegnapi Mikulás-parti után fel sem tűnt a hír az indexen, pedig nem vagyok nyúzott, de mégis Tamás idézte a cikket, miszerint a sci-fi szó szülője elhunyt.

Forrest J. Ackerman, a sci-fi szó megalkotója, 92 éves korában elhunyt. […] 1916. november 24-én született Los Angelesben. Kilencéves volt, amikor az Amazing Stories magazint először kézbe véve örökre eljegyezte magát a fantasztikummal. […]
Neki tulajdonítják a “science-fiction”, sci-fi szóösszetétel megalkotását, egy új - kezdetben lenézett, majd egyre inkább teret hódító és irodalmi, filmművészeti magasságokba törő - műfaj világra segítését. Saját elmondása szerint 1954-ben, autóban ülve, rádióhallgatás közben jött az ihlet, amikor a bemondó említette a hi-fi szót. […]
Legnagyobb felfedezettje Ray Bradbury, a klasszikussá vált 451 fok fahrenheit és a Marsbéli krónikák szerzője volt. A tinédzser Bradbury egy Los Angeles-i könyvesboltban látta meg Ackerman sci-fi–klubjának hirdetését, és a fiatal sci-fi rajongó látogatni kezdte ezeket az összejöveteleket. Később Ackerman anyagilag támogatta Bradbury sci-fi magazinjának, a Futuria Fantasianak beindítását, és nagyban hozzásegítette a fiatal írót karrierje beindításához. [index]

Spenót

“Jut eszembe, ettem a múltkor sóskának álcázott spenótot. Mielőtt valaki megkérdezné, az olyan volt, hogy nagymamám beleöntött két zacskó mirelit spenótot a lábosba, és csak utána jött rá, hogy az egyik bizony spenót volt, nem sóska. De azért megettük. Jó volt. Jó zöld.”

Olyan megnyugtató ilyeneket olvasni. :)

Trú, autentikus, diszkrét világ

A mai nap a zabálások napja. Reggel a szokásos margarinos szalámis kenyérszeletek, amolyan rendes, szegedi polgár módjára elfogyasztva, málnaszörppel és tejeskávéval leöblítve, a gyomromban úgyis egyszerre találkoznak, hát még ahogy azok kinéznek egy óra emésztés után, nos, arról jobb nem beszélni. Délben valami ócska instant leves, hozzáfőztem némi hagymát is, hogy jobb legyen, két részletben elfogyasztva a délután folyamán, majd patkánysétáltatás után tíz-tizenkét szem mandula, amit amúgy nem szeretek, majd fél óra alvás után egy - na jó, csak háromnegyed - Mozart golyó, majd az áruházba buszozás és fizetés után sajtos kifli, majd valami finom krémes nápolyi. Most meg épp gőzölög előttem egy darab virsli, tormával. Ennyit nem ettem összesen az elmúlt két hétben szerintem. De most…

“Fehér köpenyben sétálni a hallban
És elszaladni mikor kiabálni kezd
Elrepülni mondd mi ez mi ez
Ne állj oda te állat
Eltakarja a napot a vállad
Hátra nézek és sosem előre
Mert sohase látom a világot tőle
Együtt Elvisszel sülve-főve
Belebújok az Elvis-bőrbe”

E-Projekt

Micimackó

“– Nagyon helyes – szólt Füles. – Te csak énekelj! Tralala. Örülj az életnek!
– Örülök is.
– Van, aki tud.
– Mi baj?
– Mi lenne?
– Olyan bánatos vagy.
– Bánatos? Miért lennék én bánatos? Születésnapom van. Az év legboldogabb napja.
– Születésnapod van? – mondta Mackó örömteljes meglepetéssel.
– Nagyon természetes. Nem látod? Nézd csak a sok születésnapi ajándékot, amit kaptam.
– És gúnyosan kinyújtotta a lábát. – Látod? Mennyi torta meg töltött csokoládé.
Mackó jobbra nézett, aztán balra.
– Ajándék? Torta? Csokoládé? Hol?
– Hát nem látod?
– Nem én.
– Én se – mondta Füles. – Ez csak olyan tréfa volt. Vicc. Haha!
Mackó megvakarta a fejét, nem tetszett neki a dolog.
– De igazán születésnapod van? – kérdezte aztán gyanakodva.
– Bizony.
– Hát akkor – gratulálok. Még sok-sok születésnapot!
– Neked is, Micimackó.
– De nekem nincs születésnapom.
– Nincs is. Csak nekem van.
– Akkor hát miért gratulálsz nekem?
– Miért ne? Remélem, nem akarod magad rosszul érezni az én születésnapomon?!
– Ó, akkor értem…
– Elég baj – mondta Füles most már végképpen letörve –, hogy én ilyen piszokul érzem magam a tulajdon születésnapomon. Se ajándék, se csokoládé, se torta gyertyával, még csak egy nyavalyás üdvözlõ táviratot se kaptam… Legalább más ne érezze rosszul magát, ez minden, amit várok…
Ez sok volt Micimackó gyenge szívének.
– Várj meg itt! – szólt gyorsan, sarkon fordult, s iszkolt haza, ahogy csak szusszal bírta; úgy érezte, akárhonnan, akárhogy, meg kell ajándékoznia valamivel szegény Fülest.”

Alan Alexander Milne

Időt töltök

Ma találkoztam Einonnal, beültünk egy bevásárlóközpontba, fagyiztunk, aztán úgy döntöttünk, hogy unalmas itt az élet, fullasztó a sok ember közelsége, úgyhogy fogtunk egy buszt, körbejártunk vele egy budai domboldalt, aztán fogtunk egy másik buszt, kimentünk vele Békásmegyerre, majd a HÉV-vel a végállomásig, ahol egy rózsadombi buszra felugrottunk, és le se szálltunk, amíg vissza nem értünk oda, ahonnan elindultunk. Ott elváltunk, és megbeszéltük, hogy ez egy jó nap volt, sok szépet és érdekeset láttunk.

Itthon meg ráeszméltem, hogy nagyon rég hallgattam Európa Kiadót, Trabantot és Balatont, pedig hogy szerettem egy-két éve! Úgyhogy Szegeden majd sokat hallgatok megint, mert hiányzik, de csak most, hogy eszembe jutott az Időt töltök. Pedig nem is láttam. De majd sort kerítünk rá.

“Lopni jár egy fénysugár
Az arcunk repül, meg sem áll
Távoli szemekkel figyel ránk
Egy őrült bolygó szédeleg
Túrára indul a képzelet
Távoli szemekkel figyel ránk”

Európa Kiadó

Következik a 666-os tétel. Egy csillár a múlt századból.

Fagyott szedret eszem, most hoztuk a boltból. Le volt értékelve. Nagy, kövér fekete szemei vannak, mindegyik lédús és hideg. Elég lassan olvad ki, bár néha egy-egy kis fürt egészen felmelegszik a számban. Elég érdekes érzés belülről megfagyni.

Egyébként a városból jöttünk, kaptam két nadrágot, mert a mostani már eléggé ramaty állapotban van. Lesz télire meleg nadrágom, farmer. Habár nem szeretem a farmereket, mert már nem az igazi régi anyagból vannak, hanem mindegyik sztreccses és nyúlik, de azért télre az ember nem válogat… Így is kell alá harisnyát húznom majd. Elég fázós vagyok. Ezért is nem értem, miért fagyott állapotban eszegetem a szedret…

“Önök közül néhányan talán emlékeznek az Operaház Fantomjának rejtélyes históriájára. Erre a rejtélyre azóta sem találtak magyarázatot. Tudomásunk szerint, hölgyeim és uraim, ez a csillár volt ama nevezetes katasztrófa főszereplője. Műhelyünkben megjavíttattuk és részben felszereltük néhány elektromos égővel, hogy képet kapjunk róla, milyen is volt fénykorában. Talán elijeszthetjük a múlt sötét árnyait egy kis világossággal, uraim!”

Andrew Lloyd Webber

Minden macska szürke

“A barlangokban
Minden macska szürke
A barlangokban
A szövetek elfedik a bőröm
A halálkamrában
Egyetlen hang
Cseng szüntelen…”

Robert Smith

Szeretem ezeket a pszichedelikus, elborult, beteg dolgokat, amelyeket Robert Smith képes a szájára venni és elénekelni. Sokszor elgondolkodtam már, hogy képes valaki egyszerűen elénekelni azt, amit én kigondolok. Nemcsak leírja, de minden hangulatmorzsát visszaad az énekével, mintha a fejemben turkálna. Olyan dalszöveget és zenét képes írni, amely nemcsak megáll a maga lábán, de árnyéka is van, hogy is mondják az ilyet? Teljes. Fura ember ez a Robert Smith. És az egyik legmeglepőbb dolog, amit róla megtudtam, hogy szereti az általam is nagyon kedvelt mesét, a Macskarisztokratákat. We missed you hissed the lovecats…
Nem szoktam zenéről áradozni, mert az manapság nagyon trendi, főleg beidézni a dalszöveget, amelyeket általában nem szoktam érteni, de egy magyar fordításban, amely ugyanúgy visszaadja az alaphangulatot, úgy már szívesen idézek én is, mert látom értelmét. Egyébként macskák vannak mindenütt, még a szekrényemben is. Épp most húzódott be egy nagy lompos, vastag vörös macskafarok, amely valószínűleg egy Bandikában végződik.

Esti vers

Christian Morgenstern

Hal éji éneke

-
˘ ˘
- - -
˘ ˘ ˘ ˘
- - -
˘ ˘ ˘ ˘
- - -
˘ ˘ ˘ ˘
- - -
˘ ˘ ˘ ˘
- - -
˘ ˘
-

Szabó Lőrinc fordítása

Ha én nazgul lennék…

Az alábbi versszakokat egy korábbi Tolkien táborban alkották tolkienita ismerőseim, és az idei táborban is lelkesen énekeltük a Ha én rózsa volnék című Koncz Zsuzsa szám dallamára, habár a végére már nem tudtuk, melyik versszak hogy van, de jó volt látni, hogy akik ott voltak az ominózus táborban, milyen jólesőn gondolnak vissza. A tűz megvilágította boldog arcukat, ahogy Artemisz énekelt, felettünk húzódtak szét a felhők és a szép telihold kibújt alóluk. Elég hideg volt akkor este, emlékszem, hogy fáztam nagyon, a kendőmön ültem és az általam varrt manósapka volt rajtam, aminek nagyon örültem. És mindenki megkért, hogy varrjak én is olyat nekik, mint ahogy Nudli is varrt magának, de elég nagy meló volt, úgyhogy nem mertem belevágni, mert addigra már összetörtem pár tűt a varrógépben.

Középfölde-song

Ha én hobbit volnék,
éjjel-nappal innék;
sört és bort egyaránt
mértékkel vedelnék;
Mindig részeg lennék,
nem tudván, ki voltam;
s előbb-utóbb úgyis
itt feküdnék || holtan.

Ha én tünde lennék,
elhúznék a francba;
mennék Szürkerévbe,
hajóznék Nyugatra;
Királyt állítanék
Galadriel helyébe,
s itthagynám Elrondot,
mert tojok || a fejére.

Ha én egy törp lennék,
bányákban mulatnék;
éjjel-nappal mithrillt,
aranyat kutatnék;
Mindig kicsi lennék,
derékig érő, mondjuk;
s leszólnék minden tündét,
ha velem van || gondjuk.

Ha én kósza volnék,
mindig elkószálnék;
minden egyes kószát
baráttá fogadnék;
Lennék Megye-őrző,
vagy elszánt ork-gyilkos;
erdőben kószálnék,
csak ne lenne oly || nyirkos.

Ha én nazgul lennék,
feketében járnék;
gégerákos hangon,
ijesztőn hörögnék;
Keresném az Egyet;
sírnék, ha nem találom;
s szeretnék egy kertet ||,
de mindez csak egy || álom.

Vissza a jövőbe

Eszembe jutott csak úgy a semmiből egy idézet a kedvenc filmemből, és gondoltam, rögzítem.

“- Apámra rá se nézett.
- Ez komolyabb, mint gondoltam. Anyád nem apádért, hanem érted van oda.
- Várjon csak, Doki! Azt akarja mondani, hogy anyám én utánam bomlik?
- Pontosan.
- Ez súlyos.
- Már megint ez a szó. “Súlyos.” Miért olyan súlyos minden a jövőben? Gond van a Föld gravitációjával?”

Persze a fordítás nem az igazi, de itt nincs lehetőségem megnézni a film eredeti szinkronját, amely egyébként felülmúlhatatlan, nem úgy, mint a néhány éve kiadott új változat. Viszont az is kell nekem, mert azon a dvd-halmazon meg a bakiparádék vannak rajta és azokat még soha nem láttam. Szóval az egészből momentán csak arra emlékszem, hogy “Nehéz ügy.”, ez pedig vajmi kevés ahhoz, hogy rekonstruáljam az amúgy sokszor látott filmet.