it’s a full life, if a trifle banal

biológuskodásom és trekkerkedésem textuális formában

SF-nap 2010

Posted by mentolosmacska

Nagyon frissek az emlékek a tegnapi SF-napról, de most írok róla, mert egész jövő héten táborozom Kaposvár mellett, Patcán. Először is le kell szögeznem, hogy régen nevettem már ennyit, pedig amikor Rick Worthy, a jellegzetes tekintetű színész válaszait hallgattuk a kérdezz-felelek során, akkor még úgy gondoltam, hogy ezek után David Nykl már nem lesz olyan érdekes. És mekkorát tévedtem! Ahogy David berobogott a terembe és célba vette a pódiumot, már annak volt valami hahota-gyanús szaga, hát még amikor csibészes mosollyal előkapta a farzsebéből a forgatókönyvet a legfontosabb magyar szavak listáját, és egy kisgyerek vigyorával az arcán közölte velünk, hogy ‘SÖR’, na akkor éreztem, hogy ez megintcsak egy felejthetetlen nap lesz számomra.

Mivel még nem volt szerencsém megnézni az Atlantiszt, a Battlestar Galacticát pedig nem ismerem, ezért számomra ők nem Dr Zelenka és Simon voltak, hanem csupán két közvetlen színész, akik bármilyen mókában benne vannak, imádják a jó ételeket és italokat, és szeretnek fecsegni olyan dolgokról is, amik nem tartoznak a szakmájukhoz. Mivel azt a kevés cseh nyelvtudást is elhagytam Prágában, amim volt, ezért nem próbálkoztam Daviddel szóba elegyedni, valószínűleg úgyis csak azt tudtam volna megkérdezni tőle, hogy merre van a posta, meg esetleg tudtam volna közölni vele, hogy ‘mintazállat’, de ezt érthető okokból kihagytam.

Sokat megtudtunk a forgatási napokról, a maszkfelvevések közbeni szundításról, a farzsebben tárolt forgatókönyvről, a jelenetek felvétele közbeni lábrúgdosásokról és papírgalacsin-hajigálásról, valamint megtudtuk, hogy Prágában tizenkét-ezer kocsma van.

Mivel az összes, nyaralásra megtakarított pénzemet elköltöttem a rendezvényre, ezért nem álltam sorba autogramért, sem közös fényképért, ismét csak tárolom magamban a képeket és a nap során magamba szívott élményeket.

Csodaszép könyveket, hologramot és Galaktikákat kaptunk ajándékba, én természetesen pasis zacskót hoztam, ott virít a vastag papírzacskó két oldalán Jack a Lostból, és Mac Taylor, a new yorki helyszínelő. Megkaptam továbbá a Mysterious Universe egyik antológiáját, amelyet volt szerencsém dedikáltatni Sándorral a méltán híres Trombitás Sörözőben. Az ott összeverődött ötfős kis csapatunk ugyan elszigetelte magát a többiektől, de hát a meccset egyedül mi nem néztük. Helyette beszéltünk történelemről, népművelésről, egyetemi oktatásról, születési évszámokról – mindenki rácsodálkozott a másikéra -, Csillagkapuról, valamint egyéb SF témájú sorozatokról és könyvekről.

Utálok felsorolásokban beszámolni valamilyen élményről, de most kénytelen vagyok idő hiányában ezt tenni. Sajnos azonban így csak egy összecsapott, hevenyészett beszámoló sikeredik, de visszaolvasni nekem ez is nagy élmény lesz öt év múlva.

Egyébként az apróbb technikai problémáktól eltekintve remek volt a rendezvény, pedig egy-két kevésbé színpadképes ember is megszólalt a pódiumon, de úgy gondolom, ennyi igazán belefér.

Chelloveck filmes előadása nagyon tetszett, mert gördülékeny és nagyon információdús volt, ráadásul akkor még a második sorban ültem, ahonnan remekül láttam mindent. Az elsüllyedt Atlantisz filmes feldolgozásairól szólt egyébként az előadás.

Két éve voltam utoljára SF-napon, de nem szeretném megtartani ezt a periodicitást, úgyhogy alig várom a legközelebbi SF-napot!

  1. javori Said,

    Igen, az ilyen napok “feldobják” az embert.
    Érdekes beszámolót írtál.
    “összecsapott, hevenyészett” = törtölve :)

  2. mentolosmacska Said,

    Az érdekes is jó szó rá, valóban, köszönöm :)

  3. onsai Said,

    Tök jó, hogy találkoztunk! Örültem neked. :)

  4. rodiel Said,

    meh, erről lemaradtam, pride-ra ment el a pénz/idő, meg munkára :) nexttájm.

  5. mentolosmacska Said,

    Én is örültem, jólesett :)

  6. SFportal Találkozó 2010 – az első fényképek @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Said,

    [...] SFportal Találkozó 2010 – az első fényképek Írta / Feltöltötte: Merras Annatar, Chaya, Dzséjt, Kamper Gergely és Sheenard jóvoltából kikerültek a fényképalbumok az SFport.net-re az SFportal Találkozó 2010-es felvonásáról. [...]

Add A Comment