Az ősz képekben

Posted by mentolosmacska

Az ősszel látottakat magamba szívtam és apró szóképeket írtam belőlük. A tagolása nem függ a ritmustól, mert az igen kevéssé van neki. De mivel festeni nem tudok, szavakkal vagyok kénytelen kifejezni, amit látok.

1.
rőt gesztenyefalevelek
udvarába
fényes héjú gesztenye-
csemeték
potyognak

2.
sárgulni kezdtek az
irigységtől
a dínótappancs alkatú ginkgolevelek

őket gereblye szántja
a még zöld pázsiton
feledve a múló nyári hírnevet

3.
erőteljes szín-ragyogás
borítja be kisvárosom lapos utcáit,
rozsdafoltos lombok szolgáltatják
a látnivalót

4.
üvegcserepeken át szemlélem
az ötágú falevelek
barnuló széleit

5.
délre költöztek a napsugarak
és a
pasztellszínek

csak a piros maradt

vércseppek pettyezik a
zöldbabszín
platánleveleket

6.
az ég kékje mint egy ázó
szürke rongy,
kiporolja magából száradás után
a nyár emlékeit

7.
a fenyőfák mindig
magukon tartják a
ruhájukat,
míg a verebek levetkőzött
barna levelekben
ugrálnak,
turkálnak

8.
hatalmas lombokat lebbent
meg a nyugati szél
langyos
lobbanása

9.
kirúgja magát a
kövér-fényes gesztenye
zöldes
tüske-burkából

10.
élénk vérpiros,
mérges citromsárga!
slágerszínekbe merülnek az
utcai cipők

bátran használ
színeket a természet

11.
patakzanak a levelek
lefelé
a fák karcsú törzsén

12.
hideg van,
egész lombok zuhannak
alá hirtelen

párkányunk alatt vizes lábnyomok

13.
kövér esőcseppek
táncolnak
bele a szürke,
cipőlenyomattól mentes
tócsákba

apró vizes kavicsok csikordulnak
gyászszínű cipőink vizes talpán

a zöld gesztenyehéjak
mind kiöklendezték magukból
a csillogó díszgömböket

14.
ősz-álmosan merülünk
a tél-előbe

szemünk már kiszáradt

15.
az égen
dél felé úsznak az éles
madárszilluettek

fényt képzek róla

16.
fényesfekete varjak tánca zavar meg,
szétgurulnak a gesztenyéim,
barna csillogás,
mindenütt.

17.
a nyáron oly
hívogatóan hideg cserépkályha
most felidézi a tűz körül énekelt
gitáros dalokat,

nálunk a jókedv,
másoknál a radiátorból felszálló
első meleg fuvallat libbenti
félre a függönyt

18.
halomban hevernek az unkaszín levelek
a sudár páfrányfenyők bokáinál,
hol vizesek,
hol szárazak

hal[ál]ca a varjúnak

19.
a nyár itt felejtett emlékein
tapos az őszi képzelet,
és tapos az utca polgára

már nem nyári zivatarok lepnek meg,
lomhán esik a végeszakadatlan
őszi eső

nincs már meleg, fülledt
csak nyirkos, hideg

nyálkás gilisztahad
csúszik lustán
a sötétszürke betonpadkára,

csepp a cseppre
csöppen

20.
egymásba olvad a betonutcák
és az ég szürkesége,
csak az létezik, mi a kettő közt van:
színes szédület,
az ősz.