Pedagógusok a szememben
Posted by mentolosmacskaElég régóta tervezgettem, hogy írok egy posztot a pedagógusokról, ahogy én látom és láttam őket. Tisztában vagyok azzal, hogy egy magamfajta, huszonéves lánynak igazán nem sok tapasztalata lehet az életben, leginkább semmilyen téren, de az elmúlt tizennégy évben öt különböző iskolát láttam költözéseinkből adódóan, ebből három általános iskola, egy gimnázium és egy egyetem.
Számomra a pedagógusok mindig valamilyen felsőbbrendű állatfaj képviselői voltak, akiknek hatalmukban áll fejleszteni a diákot mindenféle téren. Igyekeztem mindig tisztelettudó lenni, persze csak egészséges mértékben. Bár sosem tanultam hivatalosan pedagógiát, egészen addig magam is tanár akartam lenni, amíg rá nem eszméltem, hogy iszonyú nagy felelősség terheli őket. És itt jön képbe az igazi mondanivalóm: a felelősség arra irányul, hogy mind a középiskolás, mind az általános iskolás tanárok és tanítók felelősek azért, amit elmondanak a diákjuknak, nemcsak a tanulmányokat illetően, de a szociális viselkedésüket is beleértve.
Szerintem egy pedagógus nem engedheti meg magának, hogy hétköznapi ember legyen. Tamás nemrég rákérdezett egy példával a lényegre, miszerint a rendőr is rendőr marad-e, ha leveszi az egyenruháját. Igen! Szolgálatba helyezi magát és intézkedik, ha szükség van rá. Az orvosnak is kutya kötelessége segíteni, akkor is, ha nem áll rendelkezésére megfelelő eszköz, csak a puszta szaktudása. És a pedagógus is pedagógus marad, ha kilép az utcán, ha boltba megy, ha internetes fórumokra ír. Mindig és mindenkor tisztában kell lennie azzal, hogy hatással van a tanköteles korú gyerekekre, valamint a fiatal felnőttekre is. Formálja a világképüket, akár tudatosan teszi, akár nem.
Ez egy nagyon komoly és nehéz szakma, bármennyire is úgy állítják be mostanában, hogy tanárnak csak az megy, akinek nem jutott más. Persze van ilyen is, és azt is tudom, hogy idealizált kép, amit lefestek a pedagógusokról. De olyan nagy kérés, hogy legyen is így? Azt is tudom, hogy megint kényes és komoly témát feszegetek, de nem vagyok képes magamban tartani a véleményemet, mert úgy érzem, nem mondok ostobaságot ezzel.
Úgy vélem, hogy a tanári szakmát nemcsak a tanár szemszögéből lehet értékelni, hanem a diákéból is, hiszen rajta csapódik le mindaz, amit a pedagógus a tanulmányai és a szocializálódása során felszedett. Legyen az viselkedésforma, kreativitás, vagy bemagolt tankönyvi szöveg. Bár általános iskolás koromban nem szemléltem tudatosan a tanáraimat, de utólag egyre több dologra kezdek rájönni, és be kell vallanom, nekem is szégyen, hogy olyan pedagógusi ballépéseknek lehettem tanúja, amelyekről ordított, hogy helytelen és hiányos szakmai felkészültségből ered. Azt szeretném, ha a pedagógusok megértenék, hogy nem vetkőzhetik le tanári mivoltukat, mert ők formálják emberré a velük kapcsolatba került diákokat és diákkorúakat.
gy gondolom, hogy ha én egy ostobaságot állítok, akkor arra ne az legyen a válasz, hogy “ez baromság”, hanem az, hogy “ez azért nem jó, mert…”, és nemcsak az iskolán belül, hanem az iskolán kívül is. Éppen azért, mert az iskola kapuja nem egy olyan határ, amelyet, ha átlépek diákként, és a tanár átlépi tanárként, akkor megszűnünk diáknak és pedagógusnak lenni. Értem azt is, hogy a pedagógus is ember, hadd igyon már meg egy sört ő is a közeli kiskocsmában, miközben fennhangon szidja az épp aktuális kormánypártot. Ezzel nincs is semmi baj, csak észben kell tartani, hogy kölcsönhatásban vagyunk a környezetünkkel, és nem egyszerű dolog úgy ügyelni erre, ha a környezetünk egyenlő a diákjainkkal. Magyarázni kell, mert abból kellene kiindulni, hogy a diák tanulni akar, és úgy kell tanítani az egész osztálynak, mintha ez mindenkire igaz lenne, pedig az ilyen diák mindig kisebbségben van. Meg kell találni az arany középutat, és bármilyen közhelyes is ez a mondat, aktualitását nem vesztette el.
Nem kevés ismerősöm készül tudatosan a tanári pályára, mindegyikük figyelembe veszi azt, hogy amit mond vagy tesz, hatással lesz azokra, akiket tanít, vagy akikkel kapcsolatba kerül, és sokan közülük ennek igyekszenek megfelelni. Legtöbbjük kreatív, nyitott az új ötletekre, jó problémamegoldó képességgel bír, és én büszke vagyok arra, hogy a korosztályomból igenis kikerülhetnek értékes emberek, esetlegesen pedagógusok.
Az egyetemen tapasztaltakról nem nyilatkozom, pedig pozitívan és negatívan is tudnék bőven példákat találni emberségre, igazságtalanságra, bármire. De az egyetem egy teljesen más világ. Itt már a tanárok nem érzik magukat felelősnek a diákjaikért, mert értelmes, kialakult személyiséggel rendelkező embernek gondolják. Nos, hivatalosan én is bőven a felnőtt kategóriába tartozom, mégis nagy hatással vannak rám a professzorok, a diáktársaim, a témavezetőm, etc.
Nagyon nehéz ezt az egészet megfogalmaznom úgy, hogy értelme is legyen, hogy egyáltalán átöntsem szavakba a gondolatfoszlányaimat, mert aki akar, ott köt bele, ahol csak tud.
Mindazok ellenére, amit leírtam, továbbra is úgy vélem, hogy a tanári egy értékes és nehéz szakma, és továbbra is felnézek a pedagógusokra, mert én is tanultam az ő hibáikból, és talán valamivel én is több lettem ezáltal.
Ezt a posztot kiéleztem a pedagógus iskolai és azon kívüli viselkedésére, de lehetne még írni a tananyag leadásáról, a helytelen ismeretek elültetéséről, az oktatási rendszer milyenségéről, de ehhez már nincs erőm.