Galaktika

Kezembe kerül a Galaktika legutóbbi, azaz ez év márciusi példánya. Pontosabb megfogalmazásban ez úgy hangzana, hogy nyálcsorgatva küzdöttem le a polcról, mert már nagyon rég volt a kezemben új kiadású Galaktika, naprakész tudományos hírekkel, melyek a legújabb technológiák fejlődését ecsetelik, nem is beszélve a friss, ropogós novellákról. Míg leértem a fővárosból Szegedre, addigra éppen csak másfél oldal hiányzott ahhoz, hogy kiolvassam teljesen.

Nem fogom tételesen részletezni minden egyes novella bennem keltett benyomását, mert Szecsődy egyrészt egykor azt mondta, hogy őt nem érdekli, mik a benyomásaim a könyvéről, másrészt meg nehéz lenne minden gondolatot ügyesen összeszedni ahhoz, hogy élvezhető tartalmú poszt kerekedjék ki belőle.
Viszont mindent elolvastam benne a folytatásos történeten kívül. Szép volt és tartalmas, a borítóján a zöld robot ellenállhatatlan és azt hiszem, nem volt pénzkidobás, bár valóban elég drága volt. Rácsodálkoztam A beavatás szertartásának újkeletű borítójára, már ami Sheenard nevét illeti (tudniillik össze volt csúsztatva a két sor). Nagyon tetszett a robothangya, amelyik belenyírja a pázsitba bárkinek a nevét, vagy akármi mást; különösen tetszett, hogy nehezen borul fel és egészen rovarszerű kinézete van.

Egy szó, mint száz, várom a következőt és ha a pénztárcám megengedi, akkor megveszem azt is.

Három nap egy esztendő

Nemrég a blogok közt turkálva találtam egy terjedelmében nem igazán jelentős ajánlót Szever Ganszovszkij Három nap egy esztendő című kisregényéhez. Nosza lecsaptam rá, mint valami hibbant ragadozó, megvettem egy antikváriumban, kaptam vele együtt egy másik könyvet is, mivel a Kozmosz könyvek ezen példánya tartalmaz egy másik történetet is, így a borító is dupla, csak meg kell fordítani a könyvet és már el is kezdhetjük olvasni a Fénykörben című Gromova-regényt.
De a lényeg, hogy rávetettem magam, és kiolvastam. Rövidnek rövidke, de a történet ezáltal - mai szlenggel élve - ütős.

Érdekes felvezetéssel kezdődik, fokozatosan csöppentem bele a történetbe. Aki nem olvasta még, azelőtt lelövök néhány poént. Ahogy a fülszövegben is le van írva, a Finn-öbölben játszódik a sztori, gyakorlatilag két szereplő beszélgetéseiből derül ki, mi történik. Egy gömbvillám furcsa látogatása után különös dolgok történnek az egyik szereplővel: számára minden elképesztően lassan történik. Mire egy másodperc történéseit megéli, a valóságban öt egész percnek kell eltelnie - számára. Az egész regény (bár hivatalosan inkább novella) alatt mindössze húsz valódi perc telik el, az előzményeket nem számítva. Ezalatt izgalmas események sora történik Korosztiljovval. Számos hétköznapi jelenetet ír le Ganszovszkij ijesztő részletességgel, amelyek engem nagyon elvarázsoltak. Korosztiljovnak sorstársa is akad a furcsa reggelen: Zsora. Azonban senki más nem észleli ezt, és élik elképesztően gyors életüket, míg a két főhős szépen lassan belerokkan ebbe a csodába.

Az idő, mint fizikai fogalom, mindig izgatta a fantáziámat, persze annyira nem, hogy merjek történeteket írni, mert eszembe se jutott, hogy a regényeket is emberek írják, nem csodalények, és meg sem fordult a fejemben, hogy a furcsa elképzeléseimet történetekbe szőjem, de jobb is így. Jobb rácsodálkozni mások képtelen és csodálatos agyszüleményeire, amelyet ezrek olvasnak, ha éppenséggel nem milliók, mint a fenti regényt.

Könyvek, mint mérföldkövek

Nita nyomán kedvet kaptam én is ahhoz, hogy leírjam, mely könyvek voltak rám nagy hatással eddigi életem során. Kicsit talán hosszabb felsorolás lesz, de minden olyan könyv szerepel benne, amelyet nagyon fontosnak tartok.

Az első élményem Kiplingtől A dzsungel könyve volt. Talán az összes könyv közül a legelső. Apa olvasta fel nekem, még mielőtt elváltak volna a szüleim, de sosem fejezte be a mesélést végül, így jó tizennégy-tizenöt évvel ezután magamnak kellett elolvasnom. Az ebből készült régi disneys rajzfilmváltozatot annyiszor láttam, hogy pontosan tudom a mai napig, hogy hol van benne a rossz minőség miatt recsegés és ropogás, vagy felvétel közben valami hiba, például a kis fekete pöttyök.

A következő nagy könyvélményem Vlagyimir Szutyejevtől a Vidám mesék. Ha nem olvastam ötvenszer, akkor egyszer sem. A mai napig nagyon szeretem, és ahogy idősebb leszek, egyre több mesét olvasok.

Aztán egy osztálykirándulás előtt a vonatútra kaptam két állattörténetet leíró könyvet, hogy ne unatkozzam menet közben. Az egyik Svend Fleurontól a Snipp, a nagy vadász volt. Bár csak háromszor olvastam el, mindháromszor sírtam a végén. Ez egy igazi dakszliregény. Kicsit kapcsolódik hozzá az Elza kölykei, amelyben bár csak a képeket nézegettem leggyakrabban, a szöveget csak ritkán, de nagyon sokat lapozgattam egy időben.

Ebben az időben olvasgattam a már-már fogalommá vált Adrian Mole naplóit, amelynek hatására elkezdtem én is naplót írni és azóta se tudtam abbahagyni. Néha én is megtűzdeltem versekkel az egyes bejegyzéseket. Nagyon élveztem az olvasását.

Gondolkodtam azon, hogy vajon belefér-e a sorba csak említés szintjén az Én fogom az aranyhalat című Tersánszky-könyv, mert nem emlékszem másra, csak arra, hogy sokszor forgattam a kezemben és olvastam el.

Életem első konkrét találkozása a scifivel viszont egy antológia és egy osztálytárs közreműködésével történt. Ő lekapta a polcról, kiolvasta és kölcsönadta, hogy én is olvassam el. Azt hiszem, ekkor találkoztam először írásos formában scifitörténettel, és tizenkét évesen igencsak elcsodálkoztam, hogy ‘jé, ilyet is lehet?’. De sajnos az antológiából már csak az a néhány novella rémlik, amelyeket később, más antológiákban is olvastam, például Ray Bradburytől a Mennydörgő robaj, de volt ott egy félig krimi novella is egy betörőről és a gyümölcsöstálról, amelyről beteges alapossággal törölgette le az ujjlenyomatokat, egészen hajnalig, míg végül értejöttek a rendőrök.

Aztán kölcsönkaptam a Babót is ettől az osztálytárstól, de az már A gyűrűk ura elolvasása után volt. Először nagy hévvel elkezdtem olvasni az első kötetet és az ötvenedik oldal környékén megakadtam. Nem tudtam, hol járunk, kik vannak jelen, ki hova tart, nem tudtam, mit keresnek, szóval eléggé belezavarodtam. Aztán úgy döntöttem, megnézem a filmet is, ha már éppen a mozikba került 2001-ben. Aztán felkapcsolódott a kis villanykörte a fejemben és rohamtempóban kiolvastam az első kötetet a maradék kettővel együtt, majd a Babót is, és megrohamoztam a könyvtárban a Gyűrű keresését is. Bevallom őszintén, majdnem elloptam, de végül mégsem. Tudniillik félig ott dolgoztam a könyvtárban és én írtam be időnként a diákoknak a könyveket a kis füzetbe, de becsületes voltam és csak a leselejtezett könyveket hoztam el.

Állatos könyvekből messze nem fogytam ki, így nagy hatással volt rám az Emma meg én. Sheila Hocken saját élettörténetét írta meg. Születése után kezdett el romlani a szeme, néhány évesen pedig megvakult. Már felnőtt volt, mikor egy vakvezető kutyát kapott és a kettejük közti kapcsolat kialakulásáról és arról ír, hogyan kapta vissza a szeme világát szemműtétek után. Ennél kicsit bővebb, érdekesebb és részletesebb a könyv, nagyon szerettem.

Amikor kiadták itthon is a Harry Pottert, gyűlöltem, mert mindenki azt válaszolta a ‘mi a kedvenc könyved?’ kérdésre, hogy a Harry Potter, nekem pedig borzasztóan elegem volt ebből. Végül unszolásra nagy fanyalogva nekikezdtem és egy teljesen más felépítésű világgal találtam szemben magam. Szépen megfogalmazott, kedves történetnek indult, amely kissé átcsapott vérengzésbe, de én együtt nőttem fel Harryvel és nagyon együtt tudtam érezni szinte mindenkivel.

Szerettem nagyon azt a klasszikussá vált ötrészes trilógiát is, amelyet Douglas Adams írt. Azóta mindig van nálam törölköző, meg még sok más egyéb és szeretem a vogon költészetet, meg a negyvenkettőt.

Végül egészen késői nagy hatású könyvélményem a Feketefülű fehér Bim, Gavriil Trojepolszkij tollából, amelyről már korábban írtam, hogy annyira megrázott, hogy bár a kedvenc könyveim egyikévé nőtte ki magát, de többet nem szeretném elolvasni. Hajnali négykor fejeztem be, feküdtem az ágyamon és csak sírni tudtam, aztán bevágtam a sarokba és úgy éreztem magam, mint akit elárultak aljasul. Ez az érzés biztosan ismerős néhányaknak, akik nagyon beleélik magukat egy-egy történetbe.

Érdekes, hogy visszanézve a listát sok olyan könyvet írtam össze, amely vagy szomorú állattörténet, vagy valamilyen állat a főszereplő. Vonzom a szomorú és nagy hatású történeteket egyébként. Ügyesebbek gyanakodva keresik Clarke-tól A város és a csillagokat, de mivel nem tudom megfogalmazni a konkrét hatását a könyvnek, így csak utólag biggyesztem ide. Talán még nem emésztettem meg kellőképpen.

A könyvek szortírozásához pedig nagy segítségem volt a nemrég felfedezett moly.hu oldal, ahol könyveket lehet bejelölgetni aszerint, hogy éppen olvassa az ember, már olvasta korábban, vagy csak szeretné valamikor elolvasni a közeljövőben.

Könyvvétel

Már korábban is említettem, hogy megírom a Gépnarancs megvásárlásának történetét, de mindig kimerített a gondolat is, hogy belekezdjek. Az történt ugyanis, hogy mint minden tisztességes ember, én is előjegyeztettem évekkel ezelőtt a legtöbb antikvárium internetes weboldalán a könyvet, hogy majd egyszer beérkezik biztosan egy példány és hozzájutok. Ugyan nem értettem, hogy miért nem adják ki újra, de nem az én tisztem eldönteni ezt, így nem firtattam. Megemlítettem anyunak is, hogy én szeretném ám ezt a könyvet, meséltem róla néhány mondatot, nem elriasztásképpen, hátha kedvet kap hozzá ő is, és majd alkalomadtán kölcsön is tudom adni. Másnap kaptam egy sms-t anyutól, hogy megrendelte a könyvet és az bizony feltartóztathatatlanul jön. No ennek megörültem, mert éveket várni ugyan nem ritka dolog manapság, de azért mégiscsak sok a jóból.

Elhomályosodó tekintettel visszaemlékeztem a november tizenötödikei SF Találkozóra, amikor még halogattam magamban egy órácskát, hogy meglátogassam az antikvár könyvek pultját, mikor Nita szaladt felém kivirult arccal és fülig érő mosollyal, hogy nézzem csak, mi van a kezében! A Gépnarancs, mindössze nyolcszáz forintért. Loholtak utána a többiek is, mindegyikünk leesett állal bámulta a szerzeményt, ahogy éppen eltűnik Nita táskájában.

Ezeken gondolkodtam, mikor kizökkentett az álmodozásból egy telefon, amelyben anyu közölte, hogy milyen csodálatos, kiszállítják a könyvet, csak hát éppenséggel van egy kis gond, az hogy hatezer forint lesz szállítással együtt. Ennek hallatára lefordultam a székről és mondtam, hogy akkor ne vegyük át, jó lesz majd egyszer máskor inkább. A sors mégis úgy hozta, hogy hatezer forintért anyu bizony átvette a könyvet, úgyhogy most van egy olyan példányom, amely Európa Kiadós, bele sem volt lapozva gyakorlatilag és aranyárban van.

Nehéz volt eleinte nem gyűlölködve nézni az áhított könyvre, de aztán rájöttem, hogy nem érdemes mostmár foglalkozni ezzel, inkább elolvastam a vonaton és most éppen miniszótárat készítek hozzá anyunak, hogy el tudja olvasni és teljes valójában tudja élvezni a könyvet. Bár amikor először a kezembe került, még annyit se tudtam oroszul, mint most, a málcsikot és a gyévocskát értettem, a többit pedig a könyv végére megtanultam magamtól, de ha szótár kell, hát lesz.

Azóta nem merem mondani otthon, milyen könyvekre vágyom még, de ha valaki meg akar lepni, Pelevint, Bulgakovot, Gaimant és rovarhatározót vehet nyugodtan, csak ne hatezerért. Egy régi antikvár példány a lehető legtökéletesebb.

Sörreklám átértelmezve

Mindenki kedvenc, új sörreklámját - amelyet egyébként a kanadaiaktól loptunk - kicsit átértelmeztem a minap. Az eredeti szöveggel sem volt semmi baj, de nem volt eléggé telítve belterjes poénokkal. Gondoltam, ha elkezdtek finoman terjedni az egyetemi szakokra vonatkoztatott átiratok, akkor miért ne írhatnám meg a biológus verziót?

Elborzadva láttam csak később, hogy terjed, mint a pestis…

Nincs bölcsésztarisznyám, nem vagyok jogász és nem hordok sztetoszkópot. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, és rajtam kívül még több ezren értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: fascikulus. A VINYIT megelőzi a VIZIT-et, és nem örülök, ha a összekevernek minket a környezettudományosokkal. Büszkén gondolok Szent-Györgyi Albertre, a paprikára és a C-vitaminra; Darwinra, az evolúcióelmélet atyjára; szeretem a fehér köpenyemet, a pH-mérést és vércsoportmeghatározást, a Tatra villamosokat és a szegedi halászlét. Itt élek Európa szívében, patkánygyilkolásban mi vagyunk a császárok és igenis nálunk élnek a világ legszebb csillagpázsitjai. Biológia szak, én így szeretlek!

(Ugyan veszít a humorosságából, ha nekikezdek magyarázgatni, miről is szól a szöveg, de mégis megteszem azok kedvéért, akik ritkán járnak Szegeden és nem teljesen biológia szakosok:

A fascikulus egy olyan dolog, amely miatt mindenki elátkozza magát egymás után negyvenkétszer, hogy minek jött erre a szakra, ugyanis ez félévenkénti száznyolcvan növényfaj megtanulását jelenti besorolással, latinul és magyarul is, két félév alkalmával. A VINYIT és VIZIT a vizsgaidőszakot nyitó és záró iszonyatos tivornyákat jelenti, amelyhez hozzátartozik, hogy én sosem vagyok jelen. A környezettudományosokat favágóknak szoktuk hívni (kizárólag szeretetből és jóindulatból), és általában pocsékul szokták az állatrendszertanos megtanulandókat megtanulni, de abba nem merek belegondolni, ők hogy csúfolnak minket. Szegeden szép kék-fehér-sárga Tatra-villamosok járnak, még tévé is van bennük! A patkányok olyan fogyóeszköznek számítanak, mint jobb helyeken a vécépapír. Bár ezzel szemben fenntartásaim vannak, de ezt most nem fejtem ki. A csillagpázsit pedig sokak számára egy megjegyezhetetlen, ócska fűféle gaz, amelynek mindenki azt kívánja általában, hogy pusztuljon ki az összes társával együtt.)

Napok közt elveszni

Az elmúlt egy héten annyi minden történt velem, hogy le sem tudom írni. Bár ezek csak apróságok, mégsem kísérlem meg a leírásukat, csak címszavakban. Kisütött a nap, meleg idő jött, a kabátom hol a fogason van, hol rajtam. Ez rendkívül izgalmas dolog egyébként.
Régóta gondolkodom azon, hogy el kéne vinni szegény Wilsont a szervizbe, mert a hátsó fékem bizony még mindig nem jó és nincs hozzá megfelelő szerszámom, se alkatrészem. Maga a hiányzó alkatrész egy picike fémpöcök amúgy, talán fél centis sincs.

Pénteken a laborból elhoztam egy jó adag vízinövényt, nemcsak Elodeát, hanem valami másfélét is, no meg a kis, aranyos, jópofa csigákat is. Három leszaladt a lefolyón, úgyhogy olyan savanyú pofával mentem haza a nyolc nyamvadék, apró kiscsigával, hogy bárki azt hihette volna, citrommal ebédeltem citromot. Otthon még elrendeztem egy hatalmas befőttesüvegbe őket a növényekkel együtt, megetettem a patkányokat, aztán vonatoztam egy keveset, mert már rég ültem vonaton.
Odafelé egy pasas végig horkolt, de ráadásul úgy aludt, hogy a kabátjával letakarta az arcát. És csak Zuglóban szállt le, úgyhogy én félájultan próbáltam aludni valamennyit, mert akkor legalább nem hallottam az eszeveszett horkolását. Otthon finomakat ettem, megnéztem a Több, mint testőrt, amely rendkívül jó filmnek bizonyult és nem is értem, miért nem láttam már korábban. Főleg, hogy mikor még kisgyerek voltam, a Tökéletes világ és a Farkasokkal táncoló naponta előkerült a szekrényből. Akkor még volt videónk és még működött is. Csak aztán, mikor több hónapon keresztül naponta megnéztem a Vissza a jövőbe című filmet, valamiért felmondta a szolgálatot.

Találkoztam a városban emberekkel, sétáltam a szeles utcákon, fahéjszínűre varázsoltam a hajamat, megdögönyöztem a kövér vörös macskámat, és más hasonló kal. Apropó, furcsa szleng, elolvastam visszafelé a vonaton a Gépnarancsot, néhány részletre egészen máshogy emlékeztem. Még legalább tízszer-hússzor el kell olvasnom. Mindig meglep. És szeretem az olyan könyveket, amelyek sokadszori olvasásra is meglepnek. A könyv megvételének történetét máskorra hagyom, mert az különösen vicces.

Megkésett farsang

Tegnapra volt egy meghívásunk a szomszédékhoz (nem kellett messzire menni legalább), ahol mindenféle finomság várt. Feltétel volt a jelmez, így hát nagy fantáziáról tanúskodik, hogy én háromszögorrot és bajszokat festettem magamnak, és a fejemre csaptam egy hihetetlen színekből álló, csilingelő bohócsapkát. Aztán, mint aki éppen most lépett ki a Macskák című musical színpadi - és nem mellesleg helyi hippikből verbuvált - változatából, felballagtam a negyedik emeletre Tamással, akinek a vállára Géza volt felerősítve. Géza a gumipókom. Nagy potrohú, tehát feltehetőleg nőstény, így a névválasztással igencsak mellélőttem annak idején.

Odafent már volt hosszú fekete-fehér hajú ördög, miniszoknyás titkárnő, arab kendős hölgyike, meg egy szatír, aki később rendőrré változott. Nagy volt a röhögés és a megrökönyödöttség, amikor a volt lakótársunk és barátnője beállítottak, mert míg az utóbbi boszorkány volt, az előbbi nőnek öltözött. Egyszerűen csodálatos volt, ahogy belibbent egy régi bakancsban, amely fölött füstszínű harisnya és egy szoknya kezdődött, folytatódott egy kivágott felsőben - amely csíkos zoknikkal kitömött melltartót rejtett - és végül a tekintetünk megállapodott egy fél pár hatalmas, klipszes fülbevalón. Hát még akkor lett nagy röhögés, amikor odafordult az ismeretlen vendégekhez és bemutatkozott Ica néven.
No de ennél volt ám mulatságosabb is! Már javában kóstolgattuk az üdítőket, a merészebbek pedig alkoholtartalmú italokat kortyolgattak, amikor megint csöngettek, mi pedig odaküldtük “Icát”, hogy lesz majd megdöbbenés az ajtó túloldalán, ha meglátja az új vendég. Az ám, de “Ica” az ajtónyitás után sürgősen hátra oldalgott, lerántva a fülbevalóját és a brossokat, amelyek tulajdonképpen a melleit tartották. Az ajtóban egy rendőr állt és a házigazdát kereste. Szegény lány sápadtan került elő és néhány szót váltott vele, miközben mi összeestünk a röhögéstől a konyhában. Ugyanis mi, a konyhai szekció már sejtettük, hogy a korábban még szatírnak álcázott rendőrünk hívta fel barátját és igazunk is lett. A két méternél is magasabb új vendég el is kezdte pusztítani a kitett söröket, habár állítása szerint ‘csak felugrott egy kicsikét, de megy is tovább, mert köszöni, de most jött az anyjáéktól és kapott vacsorát, nem is keveset, tényleg’. Mi viszont annál éhesebbek voltunk, így a göngyölt hús- és sonkatekercs nagyon hamar elfogyott a tekintélyes mennyiségű ananászos-zöldséges salátával. Volt még almás kalács, finom bólé mindenféle gyümölcsből, jóféle szekszárdi vörösbor, bár a hús miatt inkább fehéret ittak, akik ittak.

A lányok az étkezés után nekiestek a tequilának sóval, citrommal, amiből én szerencsére kimaradtam minden körnél. Később még zene is szólt, de csak a Depeche Mode-ra emlékszem, a többire nem. Mindenki sorban felpróbálta az ördögszarvas parókát, készültek kompromittáló és kevésbé kompromittáló, de annál viccesebb felvételek a csapatról, aztán kettévált a társaság. Hárman a konyhában mindenféle hétköznapi témákról beszélgettünk (tankok, rendőrök, katonai fegyverek, pszichológiai tesztek rendőröknek, tanárképzés), míg mindenki más odabent ropta és igyekeztek nem csendháborítani. A tequila igencsak hamar elfogyott, így a maradék citromot megettem magában. Ilyen perverz vagyok.
Egy idő után persze elköszöntünk és szép lassan hazaszivárgott a csapat, mi pedig örültünk, hogy csak két emeletet kell lesétálni, és nem kell várni az utolsó buszra vagy villamosra.

Asszociálós játék

Kaptam Drakonastól kitöltögetős játékot: mi jut eszembe a következő szavakról?

ikon - Ákos
zuhany - inkább kád és melegvízben ücsörgés
bot - IRC chat
Colin Firth - filmek, amiket nem láttam…
festmény - Andy Warhol
kredit - testnevelés/nyelvkurzus nulla kreditért
Times New Roman - Az ördög Pradát visel
tetoválás - macska!
mécses - Rácsos mézes a Méhektől
YouTube - sok zene

Nektek mi jut eszetekbe a következőkről?

Pénz, imakönyv, rovartű, fehér, elektronika, gömbölyű, Mona Lisa, véletlen, szemüveg, IKEÁ-s bútorkatalógus.