Kitömött szőrmókok a vitrinben

A minap sétáltam egyet a biológiai épületben, mikor a rendszertanosokat vártam, és elhaladván a porta előtt megrohantam a vitrineket is. Alaposan körbenézelődtem újfent, de most egy módfelett unatkozó ember szemével néztem ezeket a csodás állatokat. Nos, valójában nem voltak csodásak.

Valami macskaféle néz rám komoran rögtön, ha a porta felől közelítem meg a szőrmókok lakhelyét. Feje lehajtva, semmiképpen sem életszerű testhelyzetben, de egye fene, felcsavarozták szegényt egy fára, nagyon jól mutat. Mellette hulló szőrű társai, akikről csomókban hiányzik itt-ott a borítás. A polc háta mögött egy ugyanilyen van, teletömve főleg majmokkal. Ó, de szépek - gondolom. Aztán meglátom a letört hüvelykujját és a kiszáradt majomarcot, amely mintha sárral lenne bekenve, ahogy az cserepesen megszáradt és eltöredezett. A csonka ujjból kikandikál egy vastag vörös drót. Mellette kis fehér foltos, zsenge őzike, kerek, karcos műanyag szemekkel. Ijedten bámul a semmibe. Hátat fordítok nekik, rágcsálók néznek velem szembe pufók, ijedt arccal, iszonytatóan otromba és kiálló, sárgásvörös fogakkal. Vegyes érzelmekkel haladok tovább. Madarak. Dolmányos varjú ül a párjával az üveg mögött felborzolt tollal. Mellette furcsa, emlősnek látszó szőrös valami van egy fára csavarozva, és bedőlve fejjel a sarokba. Aztán házi veréb. Albínó. Halászlévörös műanyag pontszeme kétségbeesetten sikolt, hogy menjek tovább. A mozdulatlan baglyokra rá sem nézve iszkolok fel a másodikra inkább a régi lifttel.

Azt gondolnám, milyen kedvesek ezek az állatok, de most nagyon nem voltak szépek. Igaz, hazavinnék párat, de dohosak és büdösek lehetnek már, némelyik fel sincs címkézve. Némely tanszéken halomban állnak a kitömött madarak, nem ritka, hogy egy fajból több is.
Fecskét láttam tavaly télen rengeteget. Épek voltak és egészségesek, csak éhen haltak. Egyet hazavittem és lefagyasztottam zacskóban. Majd kifőztem a koponyáját, miután megjelent a hírekben, hogy nem betegség vitte el őket. Gondolom, hasonló alkalmakkor szedik össze az ilyesmi állományt, bár a biológusoknak meg sem kottyan a betegségtől elhullott madár fertőtlenítése.

Szóval érdemes volt körülnéznem.

Vizsgaidőszak vége

Jelentem alássan, vége az összes vizsgámnak. Soha még ilyen borzalmas januárom nem volt, nemcsak vizsgák tekintetében, de amúgy sem.

Közben voltam időnként a laborban, bőszen fotometráltam metilénkék lötyiket, volt, hogy egyszerre három mintám is volt, meg egy kalibrálatlan pH-mérőm, de ezt majd megismétlem jövő héten.

Holnap hazamegyek és egész nap fürdeni meg aludni fogok. Meg esetleg enni, normális időközönként.
A mai nap is hosszúra nyúlt, szereztem egy fizika kettest, meg órákig vártam, hogy levizsgázzanak a növényrendszertanosok. Hát elég érdekes volt, de ép ésszel se a tanár, se a vizsgázók nem bírják ki, úgyhogy az a minimum, hogy érdekesen zajlott.

Álmaimban minden éjjel fizikai fogalmakat mormoltam, valamint lekörmöltem azokat papírlapra, és mikor végre azt álmodtam, hogy nincs több vizsgám már, akkor arra ébredtem, hogy el kellett mennem fizika vizsgára hajnalban. Na ez volt ma. Nem érdekel, hogy pocsék jegyeket szereztem a vége felé, de már nagyon elegem volt mindenből. Ezentúl minden őszi félévben decemberre időzítem a vizsgáimat, mert több ilyen januárt nem viselek el.

Korcsolyázók

Nemrég nézhettünk a tévében ügyes, szép, csillogó ruhás korcsolyabajnokokat, siklottak a jégen, fantasztikus jégtáncokat mutattak be. Közben nekem eszembe jutott, hogy még mielőtt bemondanák a nevüket, már szinte lehet sejteni, melyik nemzet sportolóit láthatjuk éppen. Természetesen ez már az elején is egy vicces kis összeállításnak készült, eszemben sincsen megbántani egyik versenyzőt vagy nemzetet sem.

Miről lehet felismerni tehát, hogy kiket látunk éppen?

Ha furcsa ruhában, komoly ábrázattal állnak ki a jégre, a lányokon sok a smink és lassan siklanak egy idétlen zenére, akkor azok biztosan angolok.
Ha idétlen - azaz farsangi jelmezszerű - a ruhájuk, vigyorognak, nyaktörő mutatványokra képesek és csillognak, mint egy karácsonyfadísz, akkor nagy valószínűséggel franciákat látunk. Opcionálisan valami eléggé érdekes kategóriájú zenét választanak.
Amennyiben gyorsak, pörögnek-forognak, és a csillogástól látni sem lehet őket, csak itt-ott kivillan egy-egy kósza női mell, akkor eltéveszthetetlenül oroszok.
Ha estélyiben siklanak fel a jégre, drámai jelenettel kezdődik a jégtánc, dominálnak a vörös-fekete színek és mindezek mellé egy borzalmas szappanopera zenéjét választják, akkor minden bizonnyal olaszok.
Ha masszív alkatú, szőke mindkettő, akkor kétesélyes, mert lehetnek svédek és finnek is, de mivel a finnek általában a náluk szokásos tragikus végkifejletű balladára korcsolyáznak, itt el is dől a dolog.
És ha ezek egyikébe sem illik bele, jellegtelen, de mosolyog és a zene is nagyon szép, akkor azok mi vagyunk.

Muzsika

Ez most egy unalmas és felesleges poszt lesz arról, hogy az újonnan beszerzett zenelejátszóm mit gondol rólam. Avagy ha összekeverem és randomizálom a lejátszandó zeneszámokat, mi derül ki a számcímekből? A kérdéssort sok embernél láttam már. Egyébként elég széles a zenei választék, ebből sok minden kiderül, már ami a zenei ízlésemet illeti. Érdekes, hogy The Cure-t és Daft Punkot egyszer sem dobott ki és a filmzenéket sem vitte túlzásba.

Mi a neved? Vagy minek kéne lennie?
I’m a believer (Smash Mouth) - Tulajdonképpen találó választás volt a kütyü részéről, mindig megszólnak a gyakran előtörő optimizmusom miatt.

Hogy alakul most az életed?
Misunderstood (Bon Jovi) - Ezek szerint nem túl jól, de majd alakítok rajta.

Mi a beceneved?
Nathalie (Gilbert Bécaud) - Ez kedves, de így még sosem hívtak. Szerintem a kütyüm ismeri a kérdéssort amúgy. Nagyon határozott válaszokat ad.

Mi a főcímdalod?
Rókatánc (Weiner Leó) - Régi énekkaros emlék, nagyon szerettem, sokszor meghallgattuk.

Mi a legjobb barátod főcímdala?
Holding out for a hero (Bonnie Tyler) - Habár nem az eredeti verzió szólt a fülembe, míg ezt töltögettem, de hogy mit jelenthet ez, arra van egy tippem. Legjobb barátom is éppen egy hőst keres magának, de nem csodálom, hogy amikor önkéntesek szakadnak a nyakába, akkor inkább visszahúzódik.

Hogyan fog alakulni az életed?
Knockin’ on heaven’s door (Guns n’ roses) - Nos, ez nem túl biztató, de ha menni kell, hát menni kell.

Meg fogsz házasodni?
Örök április (Ákos) - Áprilisban? Melyikben? Éppenséggel nem rossz választás, de mivel mindig negyedikén szerettem volna esküvőt, nem biztos, hogy ez a szerencsés hónap.

Lesznek gyerekeid?
Your Song (Moulin rouge OST, Ewan McGregor) - Az én dalom, az én döntésem. Még én sem tudom, mit akarok.

Mi lesz a munkád?
Shine On (Pink Floyd) - Akkor minden rendben. :)

Befejezted/be fogod fejezni a sulit?
Moskau (Rammstein) - Moszkvában fejezem be? Remek. Rá kell gyúrnom arra az orosztudásra. Tudtam ám, hogy mirelit növényeket fogok határozni a tajgában.

Ki a legjobb barátod?
Don’t cry for me, Argentina (Evita OST, Madonna) -Hm, ezt így igen nehezen tudom értelmezni. A barátaim szeretik ezt a zeneszámot, de nem igazán jellemző egyik közeli barátomra sem. Sőt, megmondom őszintén, én még az Evitát se láttam.

Ki lesz a jobbik feled?
Black Celebration (Depeche Mode) - Ez igencsak stimmel. Tamás kedvenc száma, ő pedig mindig azt mondja, hogy én vagyok az ő jobbik fele.

Ki tetszik?
Kezem a fegyveren (Ákos) - Valóban nagyon szeretem a fegyvereket, legyen az fém, fa, modernkori vagy középkori, de azért nem vagyok fanatikus. Próbálok nem rápillantani a bajonettemre, vadászkéseimre és az íjamra mindeközben. :) De az is lehet, hogy egy fegyverbolond tetszik.

Hogyan fogsz meghalni?
Memories of Green (Vangelis) - Ez egy szép halál lesz, csak ne legyenek a közelben narancssárga-zöld pókok.

Hogy érzed magad ebben a pillanatban?
Secret Agent Man (Johnny River) - A könyvtárban szoktam kommandózni néha, ismerősöket keresek, ritkábban kávézásra való leinvitáláshoz, úgyhogy vehetjük találó válasznak.

Mi a kedvenc számod?
Nagyvárosi angyal (Ákos) - A kütyü nagyon favorizálja Ákost. Régebben ez volt a kedvenc számom. Aztán tönkrement a walkmanem, és nem tudtam hallgatni a kazettát. Tudom, ódivatú…

Hogyan jellemeznéd a szüleid?
Afrika (KFT) - Párduc, oroszlán, gorilla, makákó? Nem kommentálom. :) Minden felelősség a kütyüt terheli.

A legjobb barátod?
Ez ő (Európa Kiadó) - Titkolózik. Nincs neve. Ez ő.

A tanáraid?
Big In Japan (Alphaville) - No, ezt nem tudom mire vélni. És ehhez nem is vagyok elég kreatív.

Akibe bele vagy esve?
Marionett (Trabant) - Csak az jöhet szóba, akit zsinóron rángathatok. Világos. Lebuktam.

Magad?
Шарманка (Пикник) - Én egy zenélő doboz vagyok, aki épp mindig azokat a dallamokat köhögi vissza, amire másnak szüksége van.

Mi a legjobb tulajdonságod?
I need some sleep (Eels) - Imádok aludni. Bárhol, bármikor, bárkivel. Ez biztos amolyan macskatermészet.

Mi leszel, ha “nagy leszel”?
Farewell (Apocalyptica) - Nem tudom másképp értelmezni, mint úgy, hogy búcsút kéne mondanom mindennek, ahelyett hogy felnőnék. De ezt úgysem teszem.

Hogyan jellemzed ezt a tesztet?
Sonne (Rammstein) - Világos, mint a nap!

Mi dühít fel?
Strange Love (Depeche Mode) - Az érzelmi terror az feldühít, de szerencsére nem nagyon van benne részem. Egyik végéről sem.

Mi szomorít el?
Harang (Trabant) - A hangja valóban elszomorít, de nem mindig. Néha lelkesít.

Mi tesz boldoggá?
Enjoy the silence (Depeche Mode) - A csendet szeretem, ritkán hallgatok zenét, de néha jön egy periódus és akkor hetekig-hónapokig ugyanazt hallgatom, aztán rotálódnak. De a csend mindig visszatér hozzám és nem érzem nyomasztónak, kivéve a TIK olvasótermeiben és a kápolnában.

Mitől akarsz táncra perdülni?
Everything burns (Ben Moody feat. Anastacia) - Rpogó tűz, lobogó forróság. Jó kis zubogó hangeffektusok. Tényleg szeretem, de a tűz hangjára még nem táncoltam, erre a számra meg még főleg nem.

Mi a kedvenc színed?
Wall-E (Wall-E OST, Thomas Newman) - A “lánctalpakon guruló, kis, aranyos robot”-sárga.

Hogyan jellemeznéd magad?
Ne fájjon többé (Ákos) - Így igaz, rosszul tűröm a fájdalmat. Ennek ellenére mindig az ellenkezője derül ki rólam.

Ki a legnagyobb ellenséged?
RammMsyashie (Pushnoy) - Mivel ez egy borzalmas paródiája egy nem kevésbé borzalmas dalnak, amely amúgy rettentően fülbemászó, valóban telitalálat.

Kit gyűlölsz?
All the seats were occupied (Vangelis) - Nem szeretem, ha nem ülhetek le a buszon, úgyhogy ezért járok biciklivel.

Kit szeretsz?
Bogárdal (L’art Pour L’art) - Szeretem a bogarakat. Az összes rovart. Szeretem őket bogarászni.

Kire vágysz?
Spider’s Web (Katie Melua) - Biztos, hogy nem. Nagyon nem.

Jótanács:
Nem saját nevem (Balaton) - Hanem akkor kié? Víg Mihály szövegei egyébként mindig megnyugtatnak.

Hogyan látnak mások?
Если я богат, как царь морской (Константин Хабенский) - Hízelgő gondolat, de egyre kevésbé szeretem a vízközeli helyeket.

Hogyan látom magam?
I don’t want to miss a thing (Aerosmith) - Mindig ragaszkodom valamihez, és valakihez,  nem tudok elszakadni a tárgyak és ember iránti ragaszkodástól.

Azt kívánom…
Das Lied der Deutschen (Haydn) - Sajnos nem tudom, miről szól a német himnusz, de a címét még értem. Sosem szerettem a németeket, sem a nyelvüket, sem ahogy kinéznek, sem úgy általában őket. Totál semlegesek számomra.

Szeretném…
A window to the Past (Harry Potter OST) - Igen, néha szeretnék a múltban kotorászni, kitépni onnan dolgokat, de nem érdemes.

Meg akarom ölni…
Come what may (Moulin rouge OST) - Ami jön. Mi jöhet, ami ennyire borzalmas lesz?

Meg akarom enni…
Опять Метель (Алла Пугачёва & Кристина Орбакайте) - Ópiátos metélt! Jahaj, sose mosom le magamról…

A fejem…
Kész az egész (Trabant) - Így vizsgaidőszak után meg főleg. Az agyamban káosz van, a lakás egy romhalmaz, a táplálkozási szokásaim eltűntek.

Én vagyok…
Lie to me (Depeche Mode) - Jaj, mik derülnek ki rólam. Notórius hazudozó vagyok.

A legjobb tulajdonságom…
Hallelujah (Rufus Wainwright) - Nem vagyok vallásos, hitem alakulóban se nagyon van. És a Halleluja-tételt sem szeretem a Messiásból, de az összes többit nagyon, néhány kivétellel, amit kihagytunk a kórussal a repertoárból.

A szemeim…
Siker, pénz, csillogás (KFT) - Még szép! Sokat érek…

A hajam…
Linger (The Cranberries) - “Késik, mint mindig és mindig is késni fog.” No igen, lassan nő, de hogy ennyire…

Az arcom…
Shinjitsu no uta (InuYasha OST, Do As Infinity) - Hát a dalszövegről még csak-csak tudom, hogy micsoda, de a címéről fogalmam sincs. De biztos csupa szépet és jót jelent, ha az arcommal hozta kapcsolatba.

Ezt kéne tenned…
Zerstören (Rammstein) - Elpusztítani. Mit, hogyan, minek, miért, és mindez jó lesz-e nekem?

Könyvmánia 2008

Kaptam innen egy felkérést, hogy írjak le öt könyvet, amelyet olvastam a tavalyi évben. Sok könyvet olvastam emlékezetem szerint az elmúlt évben, nehéz volt válogatni, bár eleinte alig jutottak eszembe könyvek.

A legjobb öt:

Arthur C. Clarke - A város és a csillagok
Anna Gavalda - Együtt lehetnénk
Szergej Lukjanyenko - Őrség-tetralógia
Szélesi Sándor - A láthatatlan város
Rudyard Kipling - A dzsungel könyve

Mindegyik felsoroltat most olvastam először. A dzsungel könyvét nagyon régen elkezdtem már, de úgy végigolvasni, hogy megértsem és megszeressem tényleg, csak most sikerült.
A tetralógiáról már eleget áradoztam, csakúgy, mint A város és a csillagokról, úgyhogy ezt most kihagyom az értékelésből.
Az Anna Gavalda-könyvet Marcsi ajánlotta - egy szaktársam -, és először azt hittem, hogy egy szimpla romantikus könyv. Aztán olvasás közben rájöttem, hogy olyan igazi jóféle, elborult, szakadtkabátos-szereplős történet.
A láthatatlan város egy félig scifi, félig a valóságban játszódó novellagyűjtemény, amelyben minden esemény összekapcsolódik a végére. Akár mindegyik meg is történhetett volna, és az olvasó nem tudja egyiknél sem eldönteni, hogy mikortól vált át a történet scifibe vagy válik túl kalandossá.

Éjszakai buszozás

Ma éjjel az agyam ismét úgy döntött, hogy a hatalmas mennyiségű elfogyasztott citromfűtea ellenére magánmozizik egyet, de legalább kialudtam magam. Eközben az agyi működésem maximumra tolta magát és körbebarangolt egy képzeletbeli Budapestet éjjel, fura buszokon. Egy nagy és vastag piros, kapucnis pulóver volt rajtam, és egy durva szőrű, sötétszürke patkány volt nálam, akit állatorvoshoz akartam vinni. Otthonról indultam, egy mobiltelefon volt az összes felszerelésem a patkányon kívül. Az állat egyébként nem hasonlított a valódi patkányokra, sokkal aránytalanabb volt a testfelépítése, rövidebb farka és vaskosabb termete volt. A kulcscsontomon pihent szinte egész végig.
A buszra felszállván láttam, hogy nem jut nekem hely, így végigálltam az utat, de továbbmentem két megállóval, mint kellett volna, pedig így is elég késő volt már és nyolckor (vagy tízkor?) zárt az állatorvosi rendelő. Mivel a közelebbi rendelő már bezárt, messzebb kellett utazzak a városban. Mondanom sem kell, a város egyetlen részlete sem hasonlított Budapestre, talán egyedül az Árpád híd volt ugyanolyan, de nem tudom, mit kerestem arrafelé, mert a busz, amelyre felszálltam, nem jár arra.
Tehát vissza kellett mennem két megállónyit, hogy átszálljak egy másik buszra, ami elvitt később a rendelőig. A buszon utazók közül egy srác érdeklődve nézett rám és kérdezte, miért van patkányom. Elcsacsogtam neki, hogy a Sex Pistols miatt vettem, de amúgy nem hallgatok punkzenét. Erre úgy nézett rám, mint aki azt akarja mondani, hogy ‘te teljesen hülye vagy, hogy csak ezért van patkányod’, úgyhogy megnyugtatásul odavágtam neki, hogy biológusnak tanulok, és ekkor meglágyultak a vonásai, álmos mosollyal nyugtázta a válaszomat. Időközben lenyelettem a patkánnyal a mobiltelefonomat, de hogy miért, nem tudom. Így biztosan kevesebb helyet foglalt, nem kellett külön cipelni.
Elégedetten szálltam le a buszról egy híd közepén, majd egy feljáró felé vettem az utam, amelyen két fehér köpenyes alak havat lapátolt és intettek, hogy ne zavartassam magam, hó úgyis lesz, tapossak át rajta nyugodtan. A feljáró végén egy takaros kis kastély állt, lőárkokkal, miegyébbel. Na ez volt az állatorvos rezidenciája. Felhívtam anyut, hogy telefonáljon oda, hogy nyitva van-e még, ne menjek fel oda hiába. Megnyomkodtam a patkány hasát, hogy megcsörgessem. Visszahívott. Na ekkor rezegni kezdett az, és kigúvadt szemmel a kezembe okádta a telefonom. Ahogy kinyitottam leplaccsant róla egy adag nyál meg gyomortartalom, amitől nekem is hányhatnékom támadt, de aztán próbáltam inkább arra figyelni, hogy rendel-e még az orvos. Rendelt. Felmentem.
Ócska lift vitt fel a negyedikre, ahol egy volt osztálytársammal akadtam össze (nem tudom, milyen apropóból került oda, de ha nagyon túlmisztifikálom a dolgot, akkor elég megemlítenem, hogy félig orosz, félig magyar és perfekt angoltudása van mindezek mellett), aki kérdezgetett. Hogy vagyok, mi van velem, hova járok, mit keresek itt és jaj de édes patkány. Lerendeztük hamar a párbeszédet, és én boldogan nyitottam be egy laborszerű helyiségbe. Tintásüvegek, rozzant neoncsövek a plafonon, kőasztal. A rendelőből nyílt egy kis szoba, ott számítógép volt, meg ilyen elektronikai kütyük, egy könyvespolc szakirodalommal, meg az állatorvos. Nos, a doktor úr megtestesítője álmomban a növényrendszertanos tanár úr volt, akinek amúgy szerintem nem igazán sok köze van az állatorvosláshoz. Mondtam neki, hogy amíg a patkányomat műti, addig fel is mondanám neki a rendszertant, elvégre úgyis ráér, levizsgáztathat. De a tanár úr azt mondta, hogy most már biztosan nem áll neki patkányt műteni - ekkor kétségbeesett pillantást vetettem az állatra -, vizsgáztatni meg pláne nem fog.
Aztán hirtelen eltűnt a patkány és az asztalon egy bevarrt, csúnya szürke filczsák hevert, teletömve töltőtollakkal, amelyekből szivárgott a tinta. De mivel be volt varrva mindkét vége, nem tudtam semmit tenni a kék lötty kiömlése ellen. Hirtelen rámutatott a tanár úr egy, a közelünkben fekvő csapzott és pihegő kék szőrcsomóra, hogy az vajon orosz kék macska-e szerintem is. Mondtam neki, hogy szerintem nem, mert volt olyanom és az inkább rövidebb szőrű és szürke, mint a bevarrt filctolltartó.
És ekkor végre felébredtem.

Murmanszk felett se felhők se fellegek

Voltam tegnap a laborban, néhány órán át futkostam a lámpa alatt tartott növényektől a szekrénybe zártakig, onnan a spektrálfotométerig, majd a pH-mérőig. Tízpercenként. A könyvtárba már úgy érkeztem, mint akit a nap folyamán háromszor ledaráltak. Ma is voltam bent, de most minden flottul ment. Az értékek használhatóak, habár én azt vártam volna, hogy ahogy a növénydarabkák úsznak a metilénkék oldatban, a pH értéke egyre csökken, de egy mélypont után nőni kezdett. Ezt ugyan még nem teljesen értem, de majd rákérdezek. Amit fárasztónak tartok, hogy a szekrényben tartott üvegcsét mindig vissza kell tenni és hosszú távon ez elég nagy táv, meg nem vállmagasságban van, hanem térdmagasságban. No de mindegy. Elszórakoztam ezzel, aztán megint a könyvtárba vettem az utamat.
Szép cirill betűkkel levéstem a füzetembe gyakorlásképpen egy Viszockij-szöveget, és napok óta gondolkodom azon, hogy az írásomra ráférne egy kis renoválás. Keveset írok mostanában kézzel, bár géppel se többet, és a betűim még mindig egyenetlenek, nem egyformák. Igaz, most hogy új betűket kellett megtanulnom újra, a cirill betűk írása sokkal könnyebben sikerül egyenletesre és egyformára. Újfent rádöbbentem ezzel egy időben, hogy élek-halok a nyelvtani szabályokért. De magyar szakra soha többet nem jelentkezem, az már sok lenne még nekem is, pedig néha úgy érzem, így sem vagyok egyszerű.
Most, hogy kitavaszodott két kisebb téli szakasz közt, érdekes élmény reflexszerűen kesztyűt húzni és úgy kimenni az utcára. Mire kiér az ember lánya, a sál is átvándorol valahogy a táskába.
Ha minden jól megy, holnap lesz az utolsó vizsgám. De van egy bizonytalan érzésem, hogy nem megy minden jól. De legalább valószínűsíthetően lesz új lakótársunk egy régi barát személyében és ez jó. A patkányokat csendre kell nevelni majd.

Fura helyeken járok álmomban

Valamelyik nap furcsa helyszín- és szereplőegyveleg látogatott meg az egyik álmomban. Régi, kicsit romos, de inkább a hatvanas években épült házakra emlékeztető épületben voltam, egy olyan egyetemi előadáson, amelyiken kisgyerekek vettek részt. A villanyok le voltak kapcsolva, csak valami tartalékvilágítás volt a folyosókon. Tulajdonképpen egy egyszintes iskolai épület volt, mert volt egy kisebb, néhány terem előtti kis csarnokféle, ahol padok nélküli székekre telepedtünk. Furcsán üres volt minden, nem voltak berendezések ezen székeket kivéve. Szép szürkéskék árnyalat uralta az egészet, pedig mindig színesben álmodom. A karfájukon volt odacsavarozott kis asztalféleség, amelyet fel lehetett hajtani. Mivel tömött sorokban ültünk, a kabátjaink pedig a földön és a térdünkön feküdtek, elég nagy volt a rendetlenség. A tanárnő, aki egyébként egy harcias vércsének tűnt, mászkált a sorok közt. Drukkoltam neki, hogy ne érjen el hozzánk, mert akkor menthetetlenül lelepleződünk. Amíg nem volt Umbridge a Harry Potter-filmekben, addig így képzeltem el valahogy, legalábbis nagyon hajazott rá. Én valakivel, - akit nem ismertem - menekültem valami elől, és gondoltuk, itt majd megvalósítjuk az elvegyülést. Az álom felénél döbbentem rá, hogy az elvegyülés nem sikerült, de a tanárnő nem vette észre. Volt egy segédje is, aki oldalt állt a tömött soroknak és gyakorlatilag semmit nem csinált. Talán ügyelt ránk, hogy el ne meneküljünk a tanítás elől. A gyerekek egyébként rajzolgattak a sötétben. Észrevettem, hogy mellettünk van egy ajtó, amin nem sokkal később kirohant egy kapucnis pulóveres gyerek és visszanézett, hogy utánaugranak-e vajon. De észre sem vették. Ekkor én is megrándultam, hogy na most aztán megszökünk, most már itt hagyhatjuk ezt a remek rejtekhelyet, nem jönnek utánunk, de a tanárnőket le kéne rázni valahogy. A velem menekülő alak tőlem néhány gyereknyire jobbra ült a leghátsó sorban, de akkor láttam csak, hogy Anton az, és a fejét támasztva alszik az egyik felhajtható asztalkán. Így végül kénytelen voltam felébredni arra, hogy eszméletlenül melegem van és nem tudok visszaaludni és még a faliórát se’ látom.

Ki lennék a melyik világban?

Sokat gondolkodtam ezeken és nagyon szórakoztatónak találtam, hogy egy rövid időre - amíg az aktuális bekezdést megírtam - mindenképpen e világokban élhettem és elképzelhettem, ki vagy mi lennék szívesen az épp ominózusban. Főleg így vizsgaidőszak végén, az agyhalál állapotában. Nem csak scifiket sorakoztattam fel, van itt más is.

Star Wars - Majdnem mindegy, ki vagyok ebben a világban, ha a Millenium Falcont navigálhatom. Legyek kereskedő, a kereskedő lánya, dörmögő vuki, vagy bárki más, nekem ez megfelel. Néha leszállnék izgalmas bolygókra (sivatagbolygók előnyben!), nem ülnék semmiképpen sem a hajón mindig. Járnám a bolygókat, megismerkednék érdekes lényekkel, barátságokat kötnék, csupa jó dolog történne velem, bonyodalmak nélkül.

Star Trek - Nagyon szívesen lennék valami gazdag kardassziai lánya, esetleg zöld egyenruhás csillagflotta tiszt az emberi fajból a Deep Space 9-on, de legszívesebben arborétumot nevelnék az állomáson. Talán egy bajori bőrébe is bebújnék, de az a bordázott orr ártana szépségemnek. Mivel sok faj fordul elő a Star Trek sorozatokban és filmekben, muszáj még az alakváltókat is megemlítenem. Alapító nem lennék, de elcserélt igen. Nehezen jönnék rá, mi vagyok, de megérné.

Galaxis Útikalauz Stopposoknak - Tricia karaktere mindig is szimpatikus volt, de mikor megláttam az ősrégi sorozatban tejfölszőkén, akkor megriadtam. Az biztos, hogy bárki is lennék ebben az univerzumban, sokat utaznék, kicsit őrült lennék és idétlen, színes ruhákban járnék. És a Pángalaktikus Gégepukkasztót is biztosan kipróbálnám. Lennék még híres vogon költő is. Csodás verseket költenék… oroszul. Híres lennék. Igen…

Szárnyas fejvadász - Félek tőle, hogy itt legfeljebb csak furfangos kajálda-üzemeltető lennék, aki csupa fül. Mindent lát és mindent hall, de meg tud úgy bújni, hogy senki nem veszi észre. Mászkálnék az utcákon, azoknak az embereknek a magabiztosságával, akiknek vadászkés van a zsebükben. Lánc vagy szegecses bőr lenne a nyakamban és lila rúzst használnék, hogy megzavarjam a nálam étkezőket. Ugyanilyen paraméterekkel kocsmáros is lennék, bár furán néznék ki a pult mögött.

Alien - Ripley macskája, egyértelműen. Esetleg lennék alien is, de elég rossz lenne, hogy nem tudnék magamról, nem érdekelne saját magam anatómiája, meg túl nagy lennék, és nem férnék be sehova, ami emberi létesítmény, legfeljebb a hangárakba. Meg nyáladzanék is. Ember szívesen lennék, de akkor sok lenne a gond, meg akkor úgyis katona lennék, vagy valami hasonló (pilóta nemigen lehetnék a szemüvegem és a mandulaműtétem miatt), és folyton hívnának, hogy ‘megint itt az alien, besorozunk téged is’, de biztosan élvezném. A technikai része nagyon jól van láttatva a kornak. De mégis Jonesnak lenni a legjobb. Ő így is, úgy is a legénység tagja.

1984 - Nehéz életem lenne itt azt hiszem, mert a mai, mindent elfogadó világunkban is képes vagyok lázadni, egészen ostoba és apró dolgok miatt is, úgyhogy nehezen tudnék életben maradni. Valami megfoghatatlan dolog vonz ebben a világban, és nem értem, mi az és miért vonz. Talán az, hogy lenne miért ellenállni?

Szép új világ - Annyira kiábrándító lenne itt élnem, hogy talán világra se születnék itt. De biológiával foglalkoznék, ha mégis.

Dűne - Nem lennék fremen. Nem nekem való az. De lennék betelepült idegen, aki kivívja magának azt, hogy emberszámba (fremenszámba) vegyék. Dolgos lennék és örülnék, hogy nem fázom. Nehezen barátkoznék meg a vízhiánnyal, de valamit valamiért.

Őrség-tetralógia - Legszívesebben valami huszadrangú kis Fénypárti varázslónő lennék, csak vámpír ne legyek. Szívesen dolgoznék az Éjszakai Őrségben, mint egy kevésbé fontos munkatárs. De félek, hogy nagyon csábítana a Setétek világa is, és emiatt Setét lennék. Amennyiben így adódna, biztosan nem dolgoznék a Nappali Őrségben, mert az már nekem is sok lenne. Dalszövegeket írnék és beleszőném a Homály minden titkát. Viszont az Őrségek világában nem maradnék ebben az országban. Tanulnék még néhány nyelvet, elvégre időm és képességem lenne hozzá, és valahol máshol letelepednék. (És összebútoroznék Antonnal. Természetesen.)

Tolkieni mitológia - Rohan pusztáin lovasként el tudnám magamat képzelni. Erdőtündeként viszont sokat járhatnám a természetet, hosszú és kényes ruhákban járkálhatnék, földszíneket hordanék, fésülgetném a hajam, lembast ennék, Lórien levelével fognám össze a köpenyem (amit most is megtehetek), és sok cseresznyét akasztanék a hegyes fülemre. A többiek megbotránkoztatására biztosan kifúratnám teljes hosszában a fülemet és centinként tetetnék bele valami ezüstösen csillogó pöttyöt, de azért ízléstelen nem lenne. Csak szolidan. Lennék még hobbit is, mert az ételek iránti szeretetem nagy, a lábam is nagy, sovány se vagyok, mi kell még? Nem szeretném ugyan a kis gömb alakú házakat, mert nehéz lenne parkettozni és csempézni, de ez legyen a legnagyobb gondom. Törp is lennék, ebbe már belekóstoltam Tolkien-táborban, vicces volt, érdekes volt.

Harry Potter - Igen, ennek muszáj bekerülnie. Együtt nőttem fel a kis Harryvel és átéreztem kamaszkora minden hülyeségét. Szívesen lennék metamorfmágus, hogy bármikor változtassam a hajam színét, mint Tonks. A talárom palackzöld lenne, de próbálnék normálisan öltözködni a muglik világában, ami esetemben a hetvenes évek hippi-öltözékére hajazó stílust jelentené. Favorizálnám a barna, vörös és lila hajszíneket, a göndör és egyenes hajat felváltva, más-más hosszúságban. Azt hiszem, kedves és mosolygós lennék, amolyan átlagos, de nem csetlő-botló boszorkány.

“Ma jött az erdész…

és minket is elzavart, meg a fehéreket is.”

Voltam tegnap vizsgázni, voltam ma is. A tegnapiak kettesre sikerültek, úgyhogy az utóbbi napokban összesen három kettest is beszereztem. Nem mondom, hogy büszke vagyok rájuk, de megvannak. Tudom, nem jó felfogás, hogy csak kettes legyen, mert van, amiből nem elég az, de tudnom kell örülni ennek is. Elvégre újra nem kell felvennem majd őket.

Ma voltam a laborban és fotometráltam próbaképp másfél órát. Olyan hamar elrepült az idő, hogy nem mertem átmenni az irodába szólni, hogy kész. Aztán megkaptam a saját kulcsomat a laborhoz és szinte meghatódtam ezen. Megismerkedtem a növénnyel, amelyikről majd lenyesem a leveleket a továbbiakhoz. Aztán két óra tétova mászkálás után rávetettem magam a gombaismeret vizsgára és bejöttem a könyvtárba. Kaptam egy vastag angol cikket a növényi sejtbiológiával kapcsolatban, de nem boldogulok vele.

Üres szinte a TIK, üvegablakain túl esős-ködös idő vár, bent meg csak az olvasókban ülnek a buzgó diákok. A kinti gépeknél alig vannak. Már csak két vizsga és vége a vizsgaidőszaknak. Úgy érzem, én is kicsit kiürültem. Habár nem mondanám, hogy annyit tanultam, hogy belerokkantam, de nem is emiatt. Nem is a tél miatt. A tavasz is sokszor váltja ki ezt belőlem.

Ирония судьбы: Продолжение

Ma tanulás helyett, illetve közben kikapcsolódásként megnéztem egy filmet a könyvtárban. Orosz romantikus komédia a hivatalos megnevezése, szerintem meg sajátosan orosz, enyhén rózsaszín és elborult film. Sok érdekes ember szerepel benne, kezdve a főszereplővel (Константин Хабенский), az idétlen hajléktalannal (Виктор Вержбицкий), és a nővel a film végi pályaudvaros jelenetben, akik mind játszottak az Őrség-filmekben.

A történet maga kellemesen őrült mederben folyik szilveszter éjjel. A főszereplő Kosztya sok leleményes bénázással eléri, hogy apja régi szerelmének lányával találkozzon. A félreértésekhez hozzátartozik, hogy két külön városban laknak, ahol két teljesen ugyanolyan lakótelep létezik, így a címük a város nevétől eltekintve ugyanaz.
A lány egyébként csodaszép és épp most készül őt elvenni egy pojáca, aki hozzá van nőve a mobiltelefonjához. Sajnos Kosztya egyáltalán nem bírja az alkoholt, és lépten-nyomon vodkával kínálják. A rendőrök, az apja barátai és a szomszédok is. Viszont rém jó színész, és sikerül annyi bonyodalmat okozni a lány családjában, hogy egész éjjel a közelükben lehessen.
Az időnként fellibbenő rózsaszín felhő nem olyan zavaró, mint az amerikai tinifilmekben lévő nyálcsorgás, úgyhogy elégedetten tértem vissza a valóságba a filmbe való beletemetkezésem után, és még sajnáltam is, hogy vége. Kifejezetten jót tett nekem ez a film. Habár kénytelen voltam angol felirattal nézni, de legalább eredeti nyelven.

Vizsgák a valóságban és a fejemben

Mostanában kicsit sűrűn telnek a napjaim. Múlt szerdán írtam egy összesen 1400 pontos ZH-t, voltam sörözni, tanultam háromféle vizsgára, voltam gombaismeretből vizsgázni, és kihalásztam a szekrényből három eszméletlenül jó pulóvert a volt lakótársunktól. Egy tengerészcsíkosat, egy jellegtelen kötött szürkét (ami leér a térdemig ám) és egy cipzáros nyakú polárt. Aztán tegnapelőtt átjöttek Bálinték és egy finn regényből írtunk angolul esszét, de olyan pocsék helyesírással, hogy ajjaj. Tegnap délután Betti hozott át egy isteni teát és ittunk is belőle, a maradékot pedig elraktároztuk későbbre.

Álmomban sem hagynak nyugodni az események. Tegnapelőtt éjjel láthatatlan szellemmel álmodtam, üldözött és bosszantó volt, hogy nem látom sehol. Csak akkor észleltem, amikor beült egy hintaszékbe és hintázni kezdett, de mikor rámutattam, megállt a szék és tudtam, hogy kiszállt belőle, hogy megöljön. Aztán azt álmodtam, hogy a régi énektanárnőm megengedte, hogy egy musical főszereplője legyek és én énekeltem a legjobb dalokat. Azt hiszem, ebben az álmomban nem nőnemű voltam. Tegnap is álmodtam valami bődületes marhaságot, de nem emlékszem rá.
Ám a ma éjjeli álmom! Az aztán vicces volt. Először is kezdődött azzal, hogy a gimnáziumi régi termünkben (306-os számú kórterem) ültem sok ismeretlen egyetemistával és Zavulon vizsgáztatott minket valami borzalmas tárgyból. Volt a vizsgára három óránk, de nem vettem észre, hogy körülbelül hetven oldalas a vizsgalap és ezért csak négy-öt feladatot oldottam meg. De a lapok nagyon szépek voltak, zöld keret volt a bekezdések körül és szép világos pasztellszíne volt a lapoknak. Nagyon akkurátusan voltak megszerkesztve a szövegek. De megoldani nem tudtam. Ráadásul el kellett volna olvasnom valamit hozzá, amit nem tettem, és Zavulon mérges volt, hogy ilyen béna voltam, hogy nem töltöttem ki három óra alatt sem a hetven oldalt, aztán megsemmisülten kivánszorogtam a teremből. Odakint egy kávéház volt, nagy üres aulával, faparkettes színpaddal. Ott ült acélpatkány, én meg profilból fényképeztem a Zenittel, mert hogy milyen fotogén így szemüveg nélkül és vagy tizenöt kockát elkattogtattam, úgyhogy a kis számláló százra ugrott. Ez elég nagy teljesítmény egy harminchat kockás filmtől. Aztán beszélgetni kezdtünk, de felébredtem. Így nem tudtam meg, miről volt szó.
Lehet, hogy nem kellene lefekvés előtt savanyított káposztát ennem.

Citrusnyalóka

Tegnapelőtt voltam egy rendkívül szürreális vizsgán a sejtbiológiagyakorlat bácsinál. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy én voltam teljesen hülye, vagy ő volt nagyon furcsa, vagy egyikünkkel sincs semmi baj, de valami hibádzott. Utána egész délután és este ennek a hatása alatt voltam és sokáig foglalkoztatott a dolog. Nem az elégtelen, hanem a körítés, minden más. Kissé paranoid lettem, de elmúlt.

Ma viszont kettőre mentem a tanszékre, mi több, A Tanszékre, hogy megtudjam, mi lesz a dolgom pontosan a laborban, mikor mehetek majd, amikor nem interferálok a többi szakdolgozóval, ésatöbbi. Korábban értem oda, mert Tamással nézelődtünk előtte a városban. A tetováló szalon betegség miatt bizonytalan ideig zárva van, átmentünk hát egy újonnan megnyílt scifi- és szerepjátékboltba, de oda ki volt írva, hogy ‘Ebédelni mentem’. Mit volt mit tenni, jó étvágyat kívántuk neki és bementünk a háztartási boltba, mert ott mindig érdekes és fura dolgok vannak. Vettem egy olyan rettentően savanyú nyalókát, hogy csak vigyorogni bírok, annyira széthúzza a számat.
No, mindezek után indultam csak el A Tanszékre. Mivel még nem volt két óra, beültem az ökológiai tanszékre szunyókálni kicsit. Végül a kérdéses időpontban mosollyal az arcomon felmásztam a másodikra és megtudtam, hogy nekem bizony le kell majd tiltanom a kloroplasztisz működését, hogy lássuk, mi történik majd ekkor.
Most meg a könyvtárba bejöttem tanulni, mert holnap gombaismeret vizsga és a rendszertanukkal még nem vagyok tisztában. Behoztam a Zenitet is, de közben a napsütés köddé vált (csak hogy egy időjárásos képzavarral is éljek). Még szerencse, hogy az építkezés fényképezésekor még volt napfény, remélem, jók lesznek a képek.

Rácsos ablak egy tengeralattjárón

Vizsgázgatok, vizsgázgatok. Ülök a könyvtárban, most éppen ing-mellény-kosztüm van rajtam, és várom az elkerülhetetlen délután egy órát. Közben természetesen azon jár az agyam, hogy a körömlakk, amit reggel kapartam le a körmeimről, miért nem mosódott le a lemosóval, holott egy fél decit biztosan ráöntöttem. Lehet, hogy autólakk volt. A tanulság az, hogy soha többet nem festem ki a körmömet olyan színnel, amely sötétebb, mint a bőröm színe, mert egyrészt hullaszerű lesz, másrészt meg ki tudja, mikor kopik le, ha már lemosni nem lehet… Igazából mindig is tudtam, hogy nem vagyok kompatibilis az ilyen abszolút női dolgokkal, úgyhogy nem fogok összeomlani.

Tegnap jó kis orosz popzenét hallgattam, azóta is az megy a fejemben. Hogy ellensúlyozzam, hallgattam mellé Pikniket, mert a kontraszt kicsit nagy volt. Eléggé lepusztult nyolcvanas évek hangulata van a Piknik régebbi számainak, úgyhogy vidám hangulatban mentünk haza a könyvtárból.

Scifi könyvek, amelyeket ajánlanék

Eleget téve acélpatkány hajdani kérésének, összeírtam azokat a - főleg scifi témájú - könyveket, amelyeket ajánlanék, illetve megvettem volna karácsonyra, ha nem múlt volna még el az ünnep. Mivel nem vagyok még elég olvasott a műfajban, csak klasszikus, illetve új könyv került a listámba.
Nincs köztük olyan scifi, amelyet kevesen ismernek, színvonalasak, jók és valamiért mégsem számítanak klasszikusnak, csak a nagyon sokak által ismert könyvek, már csak azért is, mert legtöbben ezekkel ismerkednek meg elsőként. Habár nem tudom, miért gondolom így. De lényeg, hogy egy jó tíz év múlva visszatérhetünk a témára.

1. Arthur C. Clarke - A város és a csillagok
Az élmény friss, de nem hiszem, hogy csak ezért választottam be a listámba. Mivel korábban már írtam róla, most nem teszem.

2. Szergej Lukjanyenko - Őrség-tetralógia
Nem is én lennék, ha ezt nem sorolnám ide. Szintén friss élmény, de annyira összetett a hangulata, hogy nem hiszem, hogy ez is csak emiatt lett listás. Sokan fantasynak titulálják, mások scifinek, megint mások kategórián kívülinek (ó igen), szerintem teljesen mindegy.
Egy olyan világot ír le Lukjanyenko, amelynek titkon mindannyian szeretnénk valamilyen formában a részesei lenni. Talán még humor is van benne.

3. Ray Bradbury bármelyik novelláskötete
Nemcsak fantasztikus témájú novellái vannak, kellemes csokorba kötve jó olvasgatni, szemezgetni belőlük. Nem kell hozzá kellően elborult hangulat, nem kell hozzá semmi extra, csak kézbe veszed, olvasod és megfeledkezel mindenről. Könnyed, de mégis komoly hangvételű, rövidke történetek. Akár meg is történhettek volna. A mindennapokból emelkednek ki.

4. Philip K. Dick - Kizökkent idő
Ez is egy viszonylag könnyed történet, és még csak átverve sem érzi magát az ember, mert a végkifejlet lassan kerül felvezetésre, így nem üt olyan nagyot, mint amekkorát üthetne. Az elején vontatottnak éreztem, pedig messze nem volt az, de minden szó csak a végén nyer értelmet.

5. Alan Dean Foster - A nyolcadik utas a halál
Természetesen ennek muszáj a listán lennie. Annak idején a gimiben Szilva ajánlotta, mondván “ez mennyire jó, nyifletkém, azonnal olvasd el, kölcsönadom!”. És valóban. A filmek hasonló figyelmet érdemelnek, habár a harmadik-negyedik táján már érzem, kicsit megcsömörlöttek a készítők is.

6. Anthony Burgess - Gépnarancs
No, ez minden, csak nem könnyű, nem humoros, nem vidám, és nehéz emészteni. Olvasni se könnyű, mert mostanában nemigen tanulnak az emberek hobbiból oroszul (habár jelentkezem), de egy idő után a kreált orosz szleng kicsit az ember szókincsévé válik. E könyv olvasása közben igazán elrontja a hangulatot, ha bekiált anyuka, hogy “kész az ebéd, kislányom, gyeremárki!”, úgyhogy az én receptem az éjszakai olvasgatás, amikor mindenki más már alszik, nincsenek pisszenések, nem csordogál be a tévé zaja, és nem járnak a buszok az ablak előtt.

7. Takami Kósun - Battle Royale
A szerző egyetlen regénye tömören egy gyilkolássorozatról szól. Minden évben kisorsolnak egy középiskolai osztályt, busszal egy lakatlan szigetre viszik őket, ahol válogatott fegyverekkel ölhetik halomra egymást. Sőt, kötelező. Huszonnégy óra múlva egyetlen diák maradhat csak életben, különben a nyakukra erősített szerkezet felrobban. És bár ez olyan közönségesen és véresen hangzik, de nagyon izgalmas, jó könyvnek tartom. Szépirodalmi kategóriába tartozik hivatalosan, én mondjuk annak nem mondanám, de semmiképpen nem scifi.

8. Douglas N. Adams - Galaxis Útikalauz Stopposoknak
Szerencsére még bőven a film hírének beharangozása előtt került a kezembe, sőt mi több, a számítógépemre egy adatcsomó, amelyet lila nyomdafestékkel kinyomtatva kaptam egy nagyon szellemes könyvsorozatot, melynek első két kötete még mindig beszerezhetetlen számomra. Nagyon szerettem olvasni, és bár a film olyan pocsékra sikeredett, hogy kis híján elvette a kedvemet az újraolvasástól, azért mégis jó emlékeim vannak az első találkozásomról e könyvvel. Szerettem Fordot - ki ne szeretné? -, a sok bénázást, a törölközőt, a negyvenkettőt, a galaxis körbestoppolását, és magam is belecsöppentem a könyv világába. Nagy hatással volt rám, de nem is csoda, tizenhat - tizenöt? - évesen az emberre sok minden nagy hatással van, hát még egy ilyen eszement történet. Nagyon a magaménak éreztem.

Nem ajánlottam túl sok könyvet, való igaz, de ez csak annak tudható be, hogy nem olvastam még igazán sok olyan scifi-t, amely nagyon elnyerte volna a tetszésemet. Ez a szám körülbelül a fentiek alig kétszerese.
Magyar írótól szándékosan nem ajánlottam (Szélesi, Nemere, László Zoltán, Hackett, és még mennyi, de mennyi írónk van…), mert lehetetlenség kiválasztani csak úgy néhány művet egy lista kedvéért.
Már készülőben van egy filmes lista, az jó hosszú lesz. A címe valami olyasmi lesz, hogy ‘Filmek, amelyeket muszáj megnézni mindenkinek’, és elég tartalmas, vegyes lista lesz. Pedig könyvet mindig nagyobb kedvvel kezdek el olvasni, mint egy filmet megnézni.
Elárulom már most, hogy személyes kis kedvencem, Andrej Tarkovszkij Stalkere rajta lesz.