A város és a csillagok
Posted by mentolosmacskaTegnap befejeztem az SF Találkozón fabatkákkal (főleg Chelloveck fabatkáival) megnyert Clarke-könyvet. Szinte letehetetlen. Nagyon meglepődtem az első néhány oldal után, mint egyébként mindig, ha sci-fi regényt olvasok. Nincs benne nehézkesen beinduló cselekmény, kényelmes tempóban van adagolva az akció, és folyamatosan ismerjük meg a karaktereket. Az első oldaltól az utolsóig ugyanúgy folynak az események. És meg kell állapítsam, merőben más olvasni Clarke-tól regényt, mint novellákat. A novellái általában egy-két mondatos csattanókkal érnek véget, és én imádom a hasonló felépítésű történeteket. A végén odaszúrnak a mondatok, és a könyv lapjai elégedetten fekszenek el az ölemben, míg én hüledezem, hogy ilyen történeteket miféle fantasztikus agy képes megalkotni?
A város és a csillagok egy rendkívül távoli, és sokak számára szimpatikus jövőben játszódik, ahol gyakorlatilag minden a valóság másolatának a másolata. Egyetlen város létezik csak a Földön, a sivatagos területek között, Diaspar. Egy hatalmas, mindentől elszigetelt, óriási város. Az évmilliárdok alatt az emberek biológiai felépítése leegyszerűsödött és óriási memóriatárolókban raktározódtak el emlékeik, és mivel az ember személyisége nagy vonalakban nem más, mint emlékeinek összessége, ezért magukat az embereket is memóriatárolókból hívják elő. Évezredekig élnek, majd visszaküldi őket a Központi Komputer a tárolókba a populáció változatosságának érdekében és másokat hív elő.
A cselekmény arra épül, hogy egyszercsak előkerül a memóriatárolókból egy olyan ember, aki még csak az első életét éli, amióta fennáll Diaspar, és neki nincsenek beépített parancsai, amelyek arra vonatkoznak, hogy e várost nem szabad elhagyni. Megtalálja a módját a városból való elutazásnak és ezzel felbolydul körülötte minden.
A történet maga számomra lenyűgöző, ám a kiadás – nem szépítem – pocsék. Harminc hibát találtam a gyönyörű borítójú, új kiadásban, össze is írtam ezeket, oldalszám és a sor számának függvényében, és tervezem, hogy beküldöm a kiadónak, mert az elgépeléstől kezdve, a gondolatjelek zavaró hiányán át, a különféle válogatott helyesírási hibákig minden van benne. És valószínűleg kihagytam néhányat még így is, mert nem lektor vagyok, hanem biológustanonc. De a történet, az remek.
Clarke egyik legjobb, ha nem éppen “A” legjobb könyve…
Gyerekként és tiniként, amikor rendszeresen jártam könyvtárba, többször is kivettem és elolvastam, aztán amikor leselejtezték, pár forintért haza is vittem a rongyosra olvasott kötetet. Még mindig megvan, bár azóta jóval kevesebbszer olvastam. És a találkozón nekem is sikerült beszereznem, igaz, még a régi kiadást, de remek állapotban. Amint befejezem a most olvasott Banks regényt, valószínűleg ez lesz a soros. És bibibííí, ebben nincsenek helyesírási és egyéb hibák :P, mert akkoriban még jobban figyeltek a könyvek minőségére (is).
Még fiatal, felnőtt emberként kaptam kézbe ezt a csodálatos könyvet. Alapvetően Clarke rajongó vagyok, egy másik remekművét A gyermekkor végét személyesen a sci-fi valaha is írt legnagyobb művei közt tartom számon. A város és a csillagok (remélem nem haragszol) két emberi közösség formájában két eltérő koncepciót ütköztetve próbál meg az idő hajóján minél messzebbre jutni.
Clarke mindkét elképzelés létjogosultságát bemutatja, hogy aztán bebizonyítsa, mindkettőnek van egy alapvető hibája: a bezárkózás. Az ember életben maradásának alapfeltétele az expanzió……..
Mennyire igaz ez?….Nem tudom. Talán a jövő majd ad rá választ.
Az a könyv nagyon nagy élmény! Körülbelül tizenhat évesen olvastam…
Még utólag az jutott eszembe, hogy első gondolatom a könyvvel kapcsolatban valami olyasmi volt, mint amikor először hallottam Vangelist: hű, ilyet is lehet? És képtelen vagyok megfogalmazni értelmesen, de tényleg hatalmas élmény.
[...] SFblogs ajánló #49 Horváth Gyula egy hosszú bejegyzésében Brandon Hackett két új, a transzhumanizmussal kapcsolatos regényéről ír. Mohicane a Solaria oldalára kikerült írására hívja föl a figyelmünket, ami nem került be végül az Avana Arcképcsarnok fogyatékosokkal foglalkozó számába. Ugyancsak itt olvashatunk az Őrség könyvek második és harmadik kötetéről is. Adeptus blogjában Mike Baker-ről, a Shadow Gallery énekeséről emlékezik meg. Hackett filmes beszámolóval jelentkezett blogjában. A közelmúltban nézte meg a Sasszem, A quantum csendje, a Vicky, Christina, Barcelona, és a Kaméleon című filmeket. A filmes témánál maradva említeném meg Sangel remek írását az Alkony című regény adaptációról, Sheenard pedig A zsaruk becsületét ajánlja figyelmünkbe. Onsai indította útjára a karácsonyi láncjátékot, melyben sci-fi könyveket ajánlhatunk ajándékba. A játékban már rész vett raves, nita, akito, ricu, Mohicane, acélpatkány, adeptus, és creideiki is. Mentolosmacska blogjában A város és a csillagokról írta meg olvasásélményét. Nita pedig Amikor megállt a Földet látta a moziban. [...]
[...] Eleget téve acélpatkány hajdani kérésének, összeírtam azokat a – főleg scifi témájú – könyveket, amelyeket ajánlanék, illetve megvettem volna karácsonyra, ha nem múlt volna még el az ünnep. Mivel nem vagyok még elég olvasott a műfajban, csak klasszikus, illetve új könyv került a listámba. Nincs köztük olyan scifi, amelyet kevesen ismernek, színvonalasak, jók és valamiért mégsem számítanak klasszikusnak, csak a nagyon sokak által ismert könyvek, már csak azért is, mert legtöbben ezekkel ismerkednek meg elsőként. Habár nem tudom, miért gondolom így. De lényeg, hogy egy jó tíz év múlva visszatérhetünk a témára. 1. Arthur C. Clarke – A város és a csillagok Az élmény friss, de nem hiszem, hogy csak ezért választottam be a listámba. Mivel korábban már írtam róla, most nem teszem. [...]
Add A Comment